Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Bokányi Péter: Az Életünk "helyei"
3 BOKÁNYI PÉTER: Az Életünk „helyei" Talán az ezredforduló táján, egy rendezvényen hangzott el először, hogy az Életünk vélhetően az ország egyik legtöbbet költözött/költöztetett szerkesztősége - s a mondat aztán részévé vált a legendáriumnak, ebben a pillanatban meg segítője e sorok írójának: a 17 esztendő, amióta a lapnál dolgozom a maga linearitásában úgysem mondható el, könnyebb a „helyekről” szólni -a hely és a hely keltette benyomások talán rajzolnak valamit: leginkább végletesen szubjektív képeket, képsorokat. Az Életünk mára legendássá lett, Vörösmarty utcai székhelyét nem ismertem. Számomra a Belsikátor 1. (korábban Forgó köz) volt a legenda: az Életünk első „palotája”, a „Forgó”, ami még 1995 táján is őrzött valamit a 80-as évek teremtő hangulatából, a lap akkori tekintélyéből. Az Életünkbe akkortájt „fel kellett menni”, lévén a szerkesztőségi helyiségek az épület második emeletén. Az enyhén balra ívelő lépcsőn az első emeletre érkeztünk: az egykori Forgó Klub előterébe. Gazdag Erzsi könyvszekrénye és egy impozáns, fából készült bárpult uralta a teret, innen léphetett az ember az előadóterembe (sok év telt el, amíg vettem a bátorságot, s valóban be is léptem oda: a 80-as évek rendezvényeinek helyén leginkább könyveket raktároztunk akkor már). Amikor az ember „felért”, a kis előtérből jutott az első irodába: az Életünk örökös titkárnője, minden életünkös titkok tudója, Szalayné Editke fogadta. Két dolog történhetett, vagy jobbra vagy balra irányította: jobbra, a kisebb iroda a Nyugat- Magyarországi Irócsoporté volt, de ez volt a vendégek helye is. Első találkozásaim a szerkesztőséggel - konkrétan Ambrus Lajossal - a kis irodában zajlottak. A balra nyíló, hatalmas szerkesztőségi irodába akkor léptem talán először, amikor Pete György felajánlotta, hogy korrektorként részt vehetek a szerkesztőségi munkában. A szerkesztőségi szoba centrumában dohányzóasztal, ülőgarnitúra állt: az asztalon pedig a FTajónapló. Egy vaskos üzenőfüzet volt ez, amely a „kapitány” (Pete György) és a „gépház” (Ambrus Lajos, Gyurácz Ferenc) üzenetváltásait őrizte - a későbbi költözködések során, attól tartok, lába kelt. Beszédes volt ez a Forgóbéli szerkesztőség. Élénk irodalmi életről mesélt, amikor - Papp Zsolt szavaival - „voltak versek és voltak olvasók”, s nem csak a versek tehettek arról, hogy voltak olvasók. Valódi értelmiségi műhelyként működött a szerkesztőség a 80-as években rendezvényeivel, előadóestekkel, kiállításokkal, s nem mellesleg szellemi bázisa volt az ellenzéki mozgalmaknak. 1995-ben, amikor én a folyóirathoz érkeztem, ennek már csak emlékeit láthattam. Egy-egy archivált levél, fotók, a szerkesztők anekdotái a teremtő évekről - ez volt nekem akkor az Életünk. A lap történetének krízispontján kerültem az Életünk közelébe. Ambrus Lajos a Kortárs szerkesztőjévé, Gyurácz Ferenc a Vasi Szemle főszerkesztőjévé lett, Fábián László érkezéséig - rövid időre - az Életünk Szerkesztőségét Pete György főszerkesztő, Edit, a szerkesztőség titkárnője s jómagam jelentettük. A megőrizve tovább130
