Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Merklin Tímea: Az Életünk az életükben (A Lap és a Hivatal)
tetett meg (magyar őstörténet, Széchenyi eszmerendszere, Trianon, 1956), melyek jelentős visszhangot váltottak ki országosan is, nyílt vitái a folyóirat tartalmi súlyát erősítették. Jelentős érdeme, hogy Hamvas Béla írói hagyatékát szinte teljességgel mutatta be a magyar olvasóközönségnek, unikális szellemi vállalkozásnak tartom, miként Határ Győző egyedi gondolatvilágának több kötetben történő közzétételét is. Sikerült magához kötnie közlési gyakorlatával és szellemi kapcsolataival a 80-90-es évek magyar irodalmának legjavát, kísérletező alkotóit is. Az irodalmi kapcsolatok nemzetközi szerveződéseit, így például a Párizsi Magyar Műhely, a Muravidék, Erdély, Szlovákia irodalmi szerkesztőségeit is megnyerte törekvéseihez, felfedező izgalommal ismerhették még olvasói a külhoni alkotónemzedékeket. A folyóirat kiadója anyagilag is messzemenően segítette a grúz irodalmi kapcsolatok elmélyítését, melynek példaértékű hozadéka lett a grúz irodalmi kötetek megjelentetése és a kölcsönös szerkesztőségi találkozások. Ügyes és meggyőző diplomáciával készítette elő a szerkesztőség a legjobb szerzőinek megyei irodalmi nívódíjjal való elismerését is. A szerkesztői műhelynek és szellemi arculatának kiteljesedését erősítette a közel 40 kötet megjelentetése az „Életünk Könyvek” kiadói sorozatban. Óriási szellemi és kockázatos vállalkozás volt ez. Örülök, hogy másfél évtizeden át megértésben, jó együttműködésben végezhettük közös munkánkat: sikerült megteremteni önálló intézménnyé válását (1995), biztosítani a folyóirat rendszeres megjelentetését, kiadói terveinek szerény támogatását, részese lehettem jeles publikálóival való találkozásoknak. Munkájukat értékesnek tartom a magyar vidék - Vas megye kulturális „urbanizációjának” erősítésében. A főszerkesztő negyedszázados szolgálatával letette „szellemi névjegyét” a megye művészeti életében. Köszönet érte! Az Életünk,, új folyamának” bemutatása után, 2005 (Gyurácz Ferenc, Ambrus Lajos, Kapiller Sarolta, Alexa Károly, Kalász Márton) 121