Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 12. szám - Zalán Tibor: 33 év után

3

ZALÁN TIBOR

33 év után

(A SZERZŐ GONDOLATAIT SEBESTYÉN ZSOLT KÉRDÉSEI INSPIRÁLTÁK )

Szerencsére, vagy sajnos, minden más, mint a látszata. Dac és harag lehet, hogy volt akkor bennem, de az is lehet, hogy csak gerjesztettem magamban. Sokat elmondott történet ez az Arctalan nemzedéktől.. Annak idején a Hungária étteremben volt a törzshelyünk, „körúti hordának” becézett bennünket az akkori hivatalos irodalom, amelynek a helyén most egy ezercsillagos szálloda magasodik, ahová már a lábunkat sem tehetjük be - annak idején ebben az épületben székelt többek között a Szépirodalmi Kiadó, és a Móra, benne a Kozmosz-sorozattal, melyben sokunk, az én első könyvem is, megjelent, a Magyar Nemzet stb. Szóval, ott dorbézoltunk reggeltől estig, munkánk nem volt, élni - akkor még - szerettünk, valaki mindig fizetett, és valahogy mindig volt egy-két sörre pénzünk. Egy ilyen alkalommal találkoztam Pete György Eletünk-főszerkesztővel, akivel beszorultunk a forgóajtóba, ő be, én ki akartam menni. Bár ismertük, és szerettük is egymást, nem biztos, hogy rám ért volna épp akkor. így, épp akkor, kénytelen kellett legyen. O volt az a főszerkesztő, aki nem levelezett soha senkivel, ha kézirat kellett neki valakitől, elment érte a világ másik végére, személyesen. Nyilván, ilyen ügyekben járt el Pesten akkor is. Álltunk a forgóajtó kimerevült fogásában, se előre, se hátra. Harcsabajsza megrezzent. Min dolgozol, kérdezte leereszkedő hűvösséggel, talán jól titkolt érdeklődéssel. Hülye kérdés, költő ember mindig versen piszmog, akkoriban még leginkább verseket - és megélhetési kritikákat - írtam, de azt szégyen kijeleni csak úgy, hogy az ember versen dolgozik. Az senkinek sem munka, megtapasztalhattam. Esszét írok, mondtam, amennyire csak tudtam, viszonzott hűvösen, bár az esszé mibenlétéről akkoriban még fogalmam se volt, egyetem ide s oda. Miről, kérdezte hasonló kelletlenséggel. A nemzedékemről, hazudtam pofátlanul. Mi a címe ? - kongott a műanyag kalitkában a kérdés. Arctalan nemzedék, tódítottam, ha már így alakult, legyen így. (A kifejezést egyébként Jová- novics Miklós, az Elet és Irodalom akkori főszerkesztője használta az én korosztályomra. Meg is tévesztve ezzel mindenkit - mi soha nem voltunk nemzedék.) Hány oldal ? Huszonhét, blöfföltem. Megvettem. Ajkkor megírom - mondtam, és elnyargaltam a szerelmem, későbbi feleségem albérlete irányába Kőbányára, hogy ott illegálisan dekkolva megírjam az esszét.

Indulat ? Harag, méreg ? Nem tudom. Inkább a vak vezet világtalant-effektus volt ez, írtam, ahogy jött, amúgy, valamiféle wittgensteini szerkezetbe kapaszkodva. Nagy kirajzás volt akkor. Rengeteg költő, kevés kötetmegjelenés. Központilag visszatartott irodalmi jelenlét. A rengeteg költő közül csak kevésnek sikerült valóban arcot felmu122