Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Merklin Tímea: Az Életünk az életükben (A Lap és a Hivatal)
Szalayné Editkét. Számomra felfoghatatlan ismeretségi körrel, irodalmi kapcsolat- rendszerrel bírt. O volt az, aki kapásból mondta bármely költő, író, a lapban publikáló hazai és külföldön élő szerző telefonszámát, címét. A szerkesztőségi működéssel összefüggő kötelező és hivatalos bürokratikus munkában, amit vele, vagy közreműködésével nem tudtam megoldani, azt nem is lehetett. A folyóiratot formáló főszerkesztő személyiségek közül a szerkesztői munkája, a közel tíz év alatti rendszeresnek mondható munkatalálkozásaink, a közös események, szakmai programok, és főként műveinek, publikációinak megismerése révén Alexa Károly az az ember, akit hozzám legközelebb állónak érzek. Az aktív munkám végeztével csak mostanában rögződött bennem, hogy a közös munkával töltött évek valójában spontán és önkénytelen művészeti, irodalmi egyetemi szemesztereket jelentettek nekem. Olyan észrevétlenül tanulhattam tőle, hogy soha nem éreztem ösztönző hatását számomra kötelező, izzadságos tanulási penzumnak. Köszönöm Alexa Tanár Úr! A kulturális élet egészét nyomorító gazdasági béklyó, a megyei önkormányzati feladatrendszer radikális átalakításának anomáliái ellenére ma is még van és létezik Vas megye irodalmi, művészeti és kritikai folyóirata az Életünk. A lap ötvenéves, én hatvankettő vagyok, és ebből huszonkettő évem a Életünkkel kapcsolatban, közösen telt. Őszinte köszönettel tartozom és tiszteletemet fejezem ki a szerkesztőség minden régebbi és mai tagjainak a személyiségemet építő, szellemiségemet gyarapító évtizedekért! Szívből kívánok még legalább újabb ötven évet az Életünknek! Zsámboki Árpád (1985-1991 Megyei Önkormányzat Közművelődési csoportvezetője, 1991-1999 Megyei Önkormányzat Művelődési titkárságnak vezetője):- Előbb csak olvasójaként, 1985-től pedig a folyóirat kiadójaként (Megyei Tanács, majd Megyei Önkormányzat) képviseletében kerültem közelebb az Életünk Szerkesztőségéhez és szellemi törekvéseihez. Másfél évtizeden át tanúja lehettem, hogy a vidéki folyóirat a tartalmi és esztétikai céljai érdekében - sokszor önmagában és a világból érkező hatásokkal viaskodva - miként tudta megalapozni, kiteljesíteni küldetését és értékorientáló munkájával magyar irodalmi életre is jótékony hatással bíró műhelyként megerősödni. A lap érdemének tartottam, hogy a vasi irodalmi hagyományok korábban hangsúlyos közlésén, majd később értékelvű válogatásán túl bátran kiterjesztette szellemi látóhatárát a szomszédos országok és a nyugat-európai emigrációban lévő magyar alkotók és műhelyek kulturális, irodalmi termésének figyelésére, bemutatására. Bátor, hiánypótló vállalása volt ez a 80-as években, érzékeny kulturális diplomáciával párosulva: hozadékát természetesen nem mindenki fogadta elismerően, vagy dicsérően. Markánsabb profilt adott ez a folyóiratnak, melyet tovább tágított azzal, hogy a magyar történelmi drámák, az új modern társadalmi drámák nyilvánosságra kerülését is elősegítette, drámaírói konferenciáival is hozzájárult a cenzurális félelmek csökkentéséhez a művészeti életben. A rendszerváltás szellemi előkészítéseként egyre több, a nemzeti tudatot reformáló történeti anyagokat jelen120
