Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 12. szám - Szabó Tünde: Fehér (Életünk 2000-2004)

Az egyes lapszámok tematikájának összeállításakor a külső párbeszéden túl nagy szerephez jutott a szerzők közötti belső dialógus, legyen szó akár műkritikáról, akár a 2000-2002 között jelentkező Képregény rovatról, ahol egy-egy korokat és tereket átívelő koprodukció erejéig olyan alkotók találkozhatnak mint Banga Ferenc, kortárs grafikus és Karinthy Frigyes {Ajó ördögmeséje), vagy Szemethy Imre és Kassák Lajos (A lány nem elég öreg, és ez az ö nagy hibája). A konceptuálisnak tekinthető összmű- vészeti kölcsönhatás szellemében a hagyományos fekete-fehér illusztrációk (többek közt Orosz István, Polgár Csaba, Bodor Miklós, Pantl Mihály grafikái) mellett 2000 májusától a kortárs magyar képző- és iparművészet (sokszor méltánytalanul el nem) ismert mesterei egy műnyomópapír-ívnyi színes „bemutatkozó felületet” kaptak. A reprodukciókat legtöbbször Fábián László gondolatai „készítették elő”, aki a kritikus, a barát, a művész-(sors)társ szemén keresztül láttatta az egyes alkotók életművét, az életműveken keresztül pedig rávilágított a hazai modern festészet és szobrászat izoláltságára, „illegalitására”.

2001 őszén a Kévés Stúdió Galériájában megnyílt Fernando González Gortázar, mexikói építész és szobrász kiállítása. A rendhagyó konstrukciókról készült fotográfiákat néhány hónappal később az Életünk 2002. januári műmelléklete közölte, míg a művésznek a kiállításmegnyitón és az azt követő beszélgetésen elhangzott gondolatait Fábián László Építészet ma című összeállításában olvashatjuk ugyanitt. Gortázar szemléletmódjának lényeges momentuma a „hagyomány és a modernség, illetve regionalizmus és az egyetemlegesség közti hamis különbségtétel” felszámolása. Az építőművész egyidejűleg arra is rávilágít, hogy az alkotó csakis akkor képes a határon túlról érkező hatásokat (esetében legyen itt szó akár Moholy-Nagy László, akár Victor Vasarely munkásságáról) beépíteni művészetébe, ha szeretettel fordul saját környezete felé, maximálisan figyelembe véve annak természeti, kulturális és szociális adottságait. A Magyarország és Mexikó között ébredező, a folyóirat hasábjain túlnövő interkulturális párbeszéd jelentőségéről tanúskodik Fábián László és Fernando González Gortázar Konstrukciók struktúrák a magyar építészetben és képzőművészetben c. átfogó tanulmánykötete (Építészet és Művészet Kiadó, 2006).

Ugyancsak az önmagára záródó regionalizmus elleni fellépésként született meg ezekben az években Christine Lavant magyarországi bemutatásának igénye. A vállalkozás szellemi atyja ezúttal is az Életünk akkori főszerkesztője volt, aki egy egyedi tervezésű kiadványba álmodta bele az osztrák költőnő életművét. Az előzetes tervek alapján három könyvecskét magába foglaló könyvobjekt egyes kötetei külön-külön tartalmaznák Lavant életútját, a Thomas Bernhard szerkesztette kötet alapján válogatott verseket és a költőnő két nagyobb lélegzetvételű prózai művét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a folyóirat által 2000 és 2004 között képviselt törekvést mintegy összegzendő állt össze a fordításkötet terve. Aztán egy lépésre a megvalósulástól mégis megrekedt a grandiózus projekt: talán az utak szaladtak hirtelen szerte, talán az érdekek eltávolodtak: az ismerős szemek nem néztek többé egymásra... Christine Lavant egyidejűleg áttetsző és bőrbe ivódó szavai pedig belevesztek a mindennapos kenyérharc okozta lényegfelejtés örvényébe. A Fábián László által útjára bocsájtott

112