Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Pete György: A havi folyóirat felé
A vállalt kötelezettségről Az Életünk műhelyében Dunántúl Szombathelyen megjelenő irodalmi-müvészeti-kritikai f oly óirata, az Életünk — amely 1963-tól 1969-ig antológiaként, 1969- tól mint kéthavbnta megjelenő folyóirat volt az olvasók körében ismert — 1979 januárjától havonta jelenik meg. A Jelenkor mellett tehát az Észak-, Közép-, Nyug at-Dunántúl régiójában is megszületett egy olyan orgánum, mely országos érvény- nyel, most már havi gyakonsággal képes e térség szellemi életét szervezni, reprezentálni, országos áramkörbe kapcsolni, s ezzel is, és egyébként is befolyásolni, alakítani a mai magyar szellemi életet, mindenekelőtt az irodalmi-művészeti életet. A folyóiratot erre az elmúlt két esztendő munkája képesítette. Az 1970- es évek közepén még több megye által fenntartott, s lényegében véve a helyiérdekűségben megrekedő folyóirat 1977-től — a Kulturális Minisztérium erkölcsi és anyagi segítségével — eredeti feladatának eleget téve a magyar irodalom országos műhelyévé vált. Hogyan látja Pete György, a lap főszerkesztője, aki 1977 márciusától áll a lap élén, a folyóirat helyét és szerepét először is a dunántúli országrészen belül? — Mindenekelőtt arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem csupán az Életünk átalakítása teremtett új feltételeket e régió szellemi életében. 1979 januárjától az évente háromszor megjelenő antológiából kéthavi megjelenésű folyóirat lett a tatabányai Űj Forrás, mely mindenekelőtt Sárándi József szerkesztői munkássága nyomán a mai magyar irodalom, elsősorban a fiatalabb írónemzedék egyik reprezentatív műhelyévé vált. További, nem elhanyagolható pozitív vlátozás, hogy a Somogy mellett most már két másik negyedévenként jelentkező kiadvány is gazdagítja e régió szellemi, ezen belül irodalmi-művészeti életét: a Győri Műhely és a szekszárdi Dunatáj. így tehát az Életünk átalakulása igen szerencsés körülmények között következett be. hiszen a korábban zordabb feltételek jelentősen enyhültek, az előrelépés egyben az egészségesebb munkamegosztás lehetőségének kialakulásával párhuzamosan következett be. Ez azt is jelenti, hogy a folyóirat jobban tud lényegi feladataira koncentrálni. — Mit ért a szerkesztés ezeken a lényegi feladatokon? — A kérdés végeredményben — érthetően — a profilra vonatkozik. Erről sokat lehet beszélni, de én úgy érzem, hogy ■— tréfásan szólva — a sok profil között lassan elvesznek a folyóiratok. Az Életünkre konkretizálva a dolgot, mi alapvetőnek azt tartjuk, hogy ne csupán pasz- szív tükrözői, hanem aktív, egyenrangú alakítói legyünk a mai magyar irodalomnak, még- jobban egyszerűsítve: a Szombathelyen, Vas megyében működő Életünk című folyóirat elhanyagolhatatlan tényezője legyen ennek. Ezt nyilvánvalóan az ösz- szes tár sf oly óirattal együtt, a kialakult és természetes munka- megosztás figyelembevételével lehet és kell elérnünk. Nem akaÉLETÜNK rodeirrt rnövéaenW ée krteke» runk „stréberek” lenni, s eddig sem voltunk azok. Nem akarunk tekintély tisztelők lenni, s nem is voltunk eddig. De végképp nem akarunk értékrombolókká sem válni. Hiszem, hogy azok sem voltunk eddig. Ügy hiszem, ágy hisszük, ma Magyarországon a folyóiratszerkesztés — ha verseny is —, olyan nemes verseny, ahol valóban elsősorban a részvétel a fontos. A lehetősége a szolgálatnak — s egy folyóirat csakis a szolgálat vállalt kötelezettségéből indulhat ki, ha koncepciót vázol fel —, olyan szabad és tág terepet biztosít az értelmes, elkötelezett munkálkodásnak, hogy hihetjük, megtalálható a sajátosan ránk szabott feladat, a nil „szolgálatunk”. — Akkor talán ezekről a sajátosságokról mondana valamit? — E dunántúli régió gazdag irodalmi-művészeti hágyományokban, valamint feltárandó történeti-művelődéstörténeti értékekben. Ezen értékek feltárása, az egész fnagyar szellemi életbe való integrálása értelemszerűen a mi feladatunk, mint ahogy értelemszerűen a mi feladatunk e táj, e megye mai valóságának szociográfikus bemutatása is, különös tekintettel az iparosodás, urbanizálódás termelte viszonyokra. E területe a szo- ciológiának-szociográfiának hézagosabban felderített. Az elmúlt két évben is effelé próbáltunk utat törni. Ugyancsak természet adta feladatunk a megyében és a tágan vett régióban élő és alkotó, vagy innen elszármazott írók, költők, művészek, tudósok munkáinak bemutatása, s az itt bontakozó tehetségek fórumhoz segítése, ösztönzése, támogatása. De mindezzel, s számunkra ez is természetszerű, az egész magyar szellemi életben kell helyt- állnunk. Ezért e munkát elvi, esztétikai eredmények nélkül kell végeznünk. így érhető el. hogy az, amit a folyóirat felmutat, valóban integráns része legyen, lehessen szellemi életünknek. S egyúttal egyenértékű feladatunknak tekintjük azt is. hogy a régióból kinövesztettel épp úgy, mint egyéb írásainkkal, egész szerkesztői tevékenységünkkel, az egyetemes magyar irodalmi- művészeti életet próbáljuk alakítani. Ezzel tudjuk, ha van hozzá elegendő erőnk, a legjobban szolgálni azt a szocialista nemzeti egységet, mely szerintünk nem elérendő cél, hanem létező, naponta formálódó és formálandó állapot, ha igen sok félreértés, átöröklött és — sajnos — újra termelődő előítélet helyivel-közzel el is fedi' azt. Ezért igen leegyszerűsítve, lényegében eddigi munkálkodásunkat is értékelve: minden értéknek helyet kívánunk adni továbbra is, irányzattól függetlenül, ha az az érték tágabb összefüggésben ezen szocialista nemzeti egység szolgálatába illeszkedik. S elutasítunk ugyanezért minden eleve való skatulyát, elfogultságot, akár stílusirányzat, akár egyéb kirekesztő elv hozza is azt létre. Végül szeretnénk megmaradni — a fő arányokat tekintve — szép- irodalmi folyóiratnak. Ez egyáltalán nem a könnyebbik út, de véleményünk szerint a leghasznosabb. Hérész Dezső Magyar Hírlap, 1979. III. 20.
