Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 14.)
rása, ezért mindenki észrevesz valami vádolni valót - másokban. Mindenki mosak- szik, de kevés a megtisztulás. Életét kockáztatta Hruscsov, amikor szóba hozta Sztálin bűneit, de nem adott-e segédkezet ő is a főnöknek, aki vállveregető gesztussal azután maga mellé emelte? Ez Hruscsov karriervonala. Hol lenne most máskülönben? És a többiek, akik vitték Sztálin koporsóját, akik azelőtt szolgáltak neki, most pedig megtagadják, vagy úgy tesznek, mintha? Mindenesetre tény, hogy a Hruscsov által kommandírozott új irány megerősítette Magyarországon a sztálinizmus jelenségei ellen fellépőket és megroppantotta azokat, akik mellette cövekelődtek le. Szó szerint ezt mondtam 1954 októberében, a Hazafias Népfront alakuló kongresszusán, Darvas Józseffel vitázva. Elmondtam, hogy Öt, mint népi írót már gyerekkoromban megismertem Dorogi tanító úr könyvtárában, és örülök a hírnek, amely szerint most a Népfront alelnökévé választották. Kétségbe vontam azonban szónoki beszédének azt az állítását, hogy a Szabad Európa Rádió akciói jelentéktelenek és hasztalanok. Ezt bizonygatta az úgynevezett léggömb-akciókról is. Holott azok nagyon is hatékonyak, vagy kártékonyak voltak. Attól függ, honnan nézzük. Léggömbökkel szállított egymillió cédulát szórtak szét Magyarország felett és a cédulák jó része bizonyosan az izgatás, a lázítás, a rémhírterjesztés eszköze volt. De a röplapok között olyanok is akadtak, amelyek itthon eltitkolt igazságokat adtak hírül. Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségűvé lett aztán az idei röplapszórási hullám, amellyel most idesodródott a XX. kongresszust követő, zárt ülésen mondott Hruscsov beszéd. Nem volt más nyilvánosság, amelyben civil ehhez hozzájuthatott volna. Igaz, hogy a röplapokat be kellett szolgáltatni, de előtte el lehetett olvasni. A Szovjetunió népeit megnyomorító diktatúra gyakorlata persze, nem csupán a cédulákból vált ismertté a magyar lakosság előtt. Saját tapasztalattal is rendelkezett. A Szabad Föld újságírójaként Szabolcs megyébe autóztam riportanyagot gyűjteni 1954-ben, de eltértem az eredeti tervemtől, amikor úti célunk felé haladtunkban át kellett mennünk Nagykállón. Azt mondtam sofőrünknek, Homoki Miska barátomnak, hogy álljon meg a város közepén. Gyerekkori emlék rebbent idegeimben, mert ugyanis eszembe villant, hogy ez az a hely, ahol híres tébolyda van. Ide hoztak egyszer egy őrült embert Püspökladányból is. Abban az utcában lakott a tébolyultként emlegetett ember, amelyik utcán énnekem iskolába kellett mennem. Naponta el kellett haladnom a félelmetes ház előtt. Olykor szaladtam, néha osontam, miközben kiáltozást hallottam a kerítés mögül. Lehet, hogy csupáncsak képzelődtem, a félelem azonban valóságosan szorította a torkomat. Egy idő után el is kerültem az utcát, de a kíváncsiság néha mégis arra vitt, hogy élvezzem a félelemtől való félést. 3
