Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 14.)
Rebesgették, hogy bevitték a dühöngő embert a községháza pincéjében kiképezett alkalmi börtönbe. És most ott van, a betonba épített vaskarikákhoz bilincselve. Az udvar felől is ki-bejárata volt a községházának. Arra felé közelítve elmentem a börtönpince ablaka előtt, de majdnem bevizeltem, ugyanis amikor összeakadt a tekintetem az őszülő hajú őrültével. Meredten bámult dülledt szemeivel a vasrácson belülről, a koponyáján belülről, az ő elvarázsolt világából, és egyszer csak kinyújtotta rám a nyelvét. Hosszú ideig félelemben tartott a látvány. Most, jó tíz év után is megborzongtam, de bementem a bolondok híres házába.- Megyeszékhely volt valaha Nagykálló - közölte a tényt egy mellém adott orvos, vagy más munkakört betöltő, ottani ember. Jó felkészültségű volt az adott témában, mert azt is tudta, hogy az olasz Április fivérek tervei alapján készült a Megyeháza 1750-ben, késő barokk stílusban, és valaha fényes megyebálokat rendeztek benne. Amikor 1876-ban megszűnt Nagykálló megyeszékhely lenni, tébolyda céljára adták át a megüresedett palotát. Kezdetben Lipótmező kihelyezett részlege volt, 1926-tól pedig Magyar Királyi Állami Elmegyógyintézet lett. A front átvonulása idején három belövést kapott, de miután újjáépítették, folytatódott falai között a gyógykezelés. Nagy Imre beszéde után, 1953-ban a megyei tanács vette át.- Szolgáltatásorientált gondolkodásmód és a betegek partnerként való kezelése jellemzi az intézet munkáját - hadarta helyi kísérőm a forgalmas folyosókon haladtunkban. Olyan forgalmas, vagy inkább zsúfolt volt a folyosó, hogy fellélegeztem, amikor egy udvarra nyíló ajtóhoz érkeztünk.- A pszichiátriai rehabilitáció modern célkitűzése, hogy a betegeket alkalmassá tegyük a társadalmi visszailleszkedésre - folytatta az előadó és kitárta előttem az udvarra nyíló ajtót. Szemem elé kaptam a kezem, hogy ne lássam, amit látok, azután mégis megnéztem az emberi hangyabolyt. Örökre beleégett a retinámba. Mezítelen vaságyak rendetlen rengetege volt az udvarra hányva, amelyeken azonban senki sem feküdt, mert arra nem volt hely. Összepréselődve ültek rajta, vagy sokan a földön kucorogtak, hátukat a kórház falának vetve. Kidagadt a tömegük az udvarból. Moraj áradt irányukból.- Új keletű függőségek áldozatai - tájékoztatott kísérőm. Előre tolt hegyes áliával biccentett a sokaság felé és kis tűnődés után, mintha a megfelelő szakorvosi kifejezést keresné, a mássalhangzókat megnyomva, lassan, sziszegve, azt mondta: - Téesz-parasztok. Visszafordultam az udvar-ajtóból.- Köszönöm a tájékoztatást, sietnem kell - mondtam. Menekültem szinte. Amint elmenekült az erőszakos téeszesítés elől háromszázezer paraszt a gyáripar alsó bugyraiba, hogy elkerülje a „kolhozéletet”. 4
