Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Sarusi Mihály: Írók Almádiban (Részletek a szerző készülő Balaton-könyvéből)
Tamási Almádiban. Ahogy Aliz emlegeti: Áron rettentő nehezen mozdult ki; strandra nem járt, nem úszott. Farkaslakán Aliznak kijjebb kellett mennie, senki se lássa, hogy fürdik a Nyikóban... Áron ritkán járt Almádiba. Azt írják róluk, hogy Aliz a legnehezebb években állt Áron mellett. 1956 után volt ez az idő? Nem, 1950-53 közt volt a legnehezebb! - emlékezik. Nem ’56 után. ’56 után mindketten házi őrizetben voltak hat hétig. Ott állt két rendőrautó a házuk előtt, mentek utánuk. Egyikük balra, másikuk jobbra? Ök is, utánuk... Fénykép nagyanyjáék 50. házassági évfordulóján az almádi Erzsébet királyné úti ház előtt (a második világháborút megelőző időben) a Gergelyi családról. Anyai ágon nagymamája, Brenner Ilona Almádifürdő alapítói egyikének, Brenner Lőrincnek a leánya, dr. Gergelyi József komáromi táblabíró felesége. A nyaralót Aliz apjáék 1938/39-ben építették a verandával, esztendőre terasz lett a ház elé. Dédapja úgy vette meg a telket, hogy lent a pataktól fönt az utcáig az övé volt a szőlő. Az ősi, faverandás ház védett. Na, lássa, abba volt Áron szerelmes! - tudatja beszélgetőtársával Aliz. Régi parasztház volt, nádtetővel. A háború után nem tudták fönntartani, el kellett adni. Áron nagyon beleszeretett, szerette volna megvenni. A legenda szerint a község nem járult hozzá. Pedig később emlékház lehetett volna. - Sajnálom. Nagyon testhez álló nyaraló lett volna Áronnak... Annak az udvarán volt az öreg akác, amit a Bodoruban említ, ezt szintén kiirtották a lakók. A csonkaország Tamási-emlékhelye lenne ma az egykori Brenner-nyaraló, csak hát a községnek akkor sem voltak előrelátó vezetői. Aliz festőművész édesapjának és Áronnak a gyönyörű közös emlékháza lett volna. Áron szerette volna azt a házat! - szól szomorúan. Igen, beadta az igényt a tanácsnak, de nem kapta meg. Akkor ott lett volna minden nyáron haláláig... - Vannak dolgok az életben, amelyek olyan kár, hogy nem tudnak megvalósulni - sajnálkozik Aliz asszony. Hogy az egyik átalakításhoz-bővítéshez Áron tervet készített volna? Azt mondja, lehetséges. 1958-ban hazament az anyjáékhoz. 1962-ben válás. Addig rendszeresen eljárt hozzá, s a házasságkötés után is megmaradt a kapcsolat köztük. Akkor szakad ez meg, amikor Áron megtudta, hogy állapotos - tehát nem igaz, ahogy írják, hogy a betegágyán hallotta először. Áron reménykedett, hogy visszajön hozzá. Tudta, hogy neki nem lehet gyereke. A Kútvölgyiben egyszerre voltak. O állapotos, Áron pedig beteg; de Aliz nem gondolta, hogy ennyire, hogy ilyen súlyos. Nem akadt irodalomtörténész, aki mindezt rögzítse? Czine mondta egyszer: Indíthatom a magnót?! Ne... Vannak dolgok, amik nem tartoznak másra - hárítaná el ma, 2009-ben is az érdeklődőt. Apja 1942/43-ban készült olajképén Aliz az almádi kert fái alatt nyugágyban pihen... Már tizenkét évesen gyönyörű volt; nem csoda, hogy Áron első látásra beleszeretett ebbe az érettségiző nagylányba! A Diófa utcában lakik?! Akkor szomszédok vagyunk - szól végül a mindezt lejegyzőhöz. 48
