Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 12.)

madik legmegragadóbb példázata. Az elveszett bárány és az elveszett drachma után mondta.- És hol található ez a Bibliában? - kérdeztem zavartan.- Lukács tizenöt. Tudja mi a Die Schönsten Gebete der Welt? A világ legszebb imái. Magammal hoztam. A tékozló fiú is benne van.- Kérem, juttassa majd eszembe.

Nem lepett meg, hogy a tolmácsnő imádságos könyvvel utazik, hiszen soha nem beszéltünk olyasmiről, ami ezt kizárttá tette volna.

Megrendített ellenben annak az emléke, hogy átölelve tartjuk egymást nagyapámmal, és zokogva ismételjük, hogy „Bocsásson meg” és „Megbocsátok”.

A valóságban ez soha nem történt meg, de annyiszor elképzeltem, hogy életembe szervük eseményként idéződött fel most is előttem, ott az autóban, és néhány hosszú pillanatra magamba zárkózva hódoltam az emlékképnek.

Okkal gondolhattam tékozlónak magam, hiszen elherdáltam azt a tizenöt esztendő szeretetet, amit nagyapáméktól kaptam.

És füstté változtattam azt az anyagi áldozatot, amit keservesen keresett keresményükből kiszakítva, taníttatásom érdekében hoztak.

Igazolódott azok aggodalma, akik szerint kár volt engem taníttatni. Háládatlan- sággal fizettem érte jóakaróimnak. Magukra hagytam őket a szükségben, amikor már munkaerőként lehettem volna jelen az ő gyámolításukra.

Van-e a bűnömre abszolúció?

Ha feloldoznának is nagyszüleim, örök nyomot hagyna kapcsolatunkban a tékozló fiúi magatartás.

Nem, nem! Isten ments, hogy megpróbáljam visszasírni magam!

Különben is: akarom-e igazán? Hiszen akkor végleg be kellene zárkóznom a sivár paraszti létbe, miközben szüntelenül, sorvasztóan kívánom a szellemi életet.

Nem, nem.

Akkor inkább folytatom kilátástalannak tetsző lézengésemet, mert így nyitott maradok a változás lehetősége irányába.

Azon a napon, amelyen kézhez vettem semmit érő iskolai bizonyítványomat, hirtelen ötlettől vezérelve arra szántam el magam, hogy szerzetesnek állok. Ott legalább kosztom és kvártélyom lesz végre. A Gellért-hegyben lakó Pálos szerzetesek azonban elutasították ajánlkozásomat, mert hiányzott mellőle a szülői hozzájárulás. Elláttak ellenben ennivalóval, mellé egy újsághirdetéssel, amelyben Dömsöd nevű falu lópatkoló kovácsmestere keres inast. Négy évre szóló szerződést és kosztot, meg kvártélyt ígért. A Pálosok meg is mutatták az odavezető utat. A Duna mellett kellett lefelé mennem s egyszer csak odaértem.

Onnan kerültem háromnegyed év múltán a népi kollégiumba.

Inaskodásom ideje gyötrelmesebb volt, mint a pesti kapualjakban, tereken, parkokban átvészelt korszakom. Akkor még volt valami látszat-szabadságom. A döm- södi kovácsmester ezt is elvette. Rabszolgaként éltem a felügyelete alatt. Nem volt gonosz ember. Akként volt barbár, amiként a természeti jogaival élő rabszolgatartó.

30