Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Papírváros 3. (részlet)
könnyen eldobódó szó ez a barátság, nem fedve le olyan alapvető tartalmakat, amilyenek miatt a barátság szót legalább olyan mítosz borítja be és teszi pontatlanná, mint a szerelmet, de az is lehet, hogy nagyobb és kenetteljesebben kezelhető valami ez a barátság, hiszen a szerelemből kizáródnak olyan, valahol mégiscsak fontos tényezők, mint az ésszerűség, átgondoltság, haszonelvűség, igen, bármilyen furcsa is, a barátság mindig haszonnal jár a benne részt vevők számára, mert a részt vevést eleve feltételezni kell, egyoldalú barátság nincs, úgy a szerelem sem képzelhető el, benne foglaltatott a töltény, mely mindösszesen egy aprócska kúp, tenyérbe ejtve nevetséges jószág, megkarcolva azonban az elvékonyodó felét, könnyűszerrel lehet dumdumgolyót csinálni belőle, ami abban különbözik a rendes golyótól, hogy nem egyszerűen áthatol a húson és csonton, hanem, sárga kis rózsaként kinyíló végével szétroncsolja a húst meg a csontot, tépi-szaggatja a testet, mocskos szakadásokat és töréseket-tépéseket okozva rajta, nem véletlenül tiltották be nemzetközi szabályok a használatát, de a gyakorlat mégiscsak más, hiszen miféle gyakorlat szerint áll ő most itt, bénán és a rémülettől földbe gyökerezett lábakkal, egy törpe előtt, aki - akárcsak filmekben lennének - a homlokához szegezi a pisztolyát, és látszólag egykedvűen fű työ részik... tá titi tá tá, tá titi tá tá, titititi tititi titititi titititi tá titi tá tá, tá titi tá tá, titititi tititi titititi tititi fütyörészte a törpe, a helyzet lehetett volna akár komikus is, a törpe és a futyörészés, a kis ember a nagyos futyörészésével, talán lábujjhegyen áll, villant az eszébe, pipiskedik, hogy fölérje a homlokát, bár mindegy is, a lényeg, hogy vészjóslóan fölérte, és a pisztoly csöve hideg egyszerűséggel és egyértelműséggel mered most a homlokába, nem ismerte a dallamot, de biztos volt benne, hogy valami otrombaság bujkál a bonyolultnak semmiképpen sem nevezhető dallam mögött, valamilyen primitív, pimaszkodó szövegecske, és maga is elcsodálkozott, hogy miközben annyira remegtek a lábai, hogy szinte állni is alig tudott rajtuk, azon gondolkodik, milyen dallam bújhat meg a fütyörészés mögött, járt az agya, járt, baszd meg a kecskét, baszd meg a kecskét, hozok neked szemüveget, hozok neked szemüveget, jutott eszébe elsőre, szopd le a bácsit, szopd le a bácsit, adok neked gumicsokit, adok neked gumicsokit jutott az eszébe másodszorra, de a harmadik, nyilván ugyanennyire értelmezhetetlen, megoldásig már nem juthatott el, mert a törpe kezében megrándult a pisztoly volt ebben a menésben valami ésszerűtlen, azaz minden ésszerűtlen volt, de a vállalkozás kényszere egyszerűen mindent kisodort, ezt a mindent is kisodorta a mérlegelés horizontjából, hajtotta a félelem, vagy annak a legelviselhetetlenebb formája, az alaktalan rettegés, izmai görcsösen húzódtak össze, és nehezen ernyedtek el, haladt, vagy egyhelyben erőlködött a haladásnak hitt veszteglésben, nem ismerve a pihenést vagy a lazítást, nem engedve meg magának a haladáson, a vélt távolodáson kívül semmit, jóllehet, azt sem tudta, hová kell eljutnia ebben a feneketlen sötétségben, és az ésszerűtlen kapkodás, ami ezt a menekülést az évek haladásával sem múló erővel teljesen betöltötte, azzal járt, hogy a váratlanul elé kerülő kövek minduntalan felhasogatták az oldalát, szivárgott, néhol egyenesen kibuggyant a felsértett bőr alól a giliszta vére, elkeveredett a nyálkával, a nyálkás vér a zsíros fekete földdel, ezen a nyálkás-véres- földes trutymón aztán már jobban lehetett a továbbiakban csúszni, így ettől kezdve nem voltak igazából fájdalmai, csak égető, kínzó, később folyamatosan viszkető érzések a sérülések helyén, akadtak azonban így is elviselhetetlen pillanatai, amikor az egész 22
