Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Papírváros 3. (részlet)
3 Papírváros 3 RÉSZLET EGY LASSÚDAD REGÉNYBŐL a giliszta, fúrta magát befelé a fekete, zsíros és hideg földbe, fúrta magát előre, mintha lenne akármilyen irány is ebben a végtelentől végtelenig elnyúló sötétségben, lenne valamerre, leginkább vagy leglehetetlenebbül előre, fúrta, mert megmondhatatlan ideje, de hogyan is emlékezhetne arra már pontosan, mikortól, mikor is volt, hogy isten az arcába köpött, ami biztos, hogy azóta fontos és sürgető számára eltalálni valahová, akkor is, ha az eltalálás ösztöne működteti már csak az eddigre összegyűlt reménytelenséget, minden izma összehúzódott, és lökte egyre, egyre előre, minden izma összehúzódott, és lökte egyre, egyre előre, minden izma összehúzódott, és lökte egyre, egyre előre, minden izma összehúzódott, és lökte egyre, egyre előre, vakon és süketen vájta tovább magát a fekete jeges semmiből a fekete jeges semmibe, és ment, mert mennie kellett, az egyetlen, ami megtarthatta még ebben a világban a menés, persze lófaszt, szó sincs itt menésről, legfeljebb ara- szolgatásról, előre araszolgatásról, egyhelyben lüktetésről, melynek eredménye mégis az észrevehetetlen lassúságú haladás, mi több, dehaladás a törpe a homlokához szorította a pisztoly csövét a pisztolycső hideg és üreges érzetében benne foglaltatott a fegyver súlya, a vasé és a vas formájáé, ahogy a kéz és ujjak számára kiképzett markolatot körbeveszi a tenyér, ahogy a hidegségbe hűvösen, némi izgalommal belefonódnak az ujjak, közülük csak a középső ujj a kivétel, amelyik finoman, éppen csak érintve az elsütő szerkezetet, előbbre áll, és csak belül remeg a várakozástól, ha avatott kézről van szó, benn foglaltatott a friss olaj illata, mellyel nem sokkal ezelőtt kezelték, ebből nyilvánvaló lehetett a számára, hogy aki a pisztolyt a homlokának tartja, nagyon is szerethet a fegyverével játszani, összerakni, szétszerelni, rongyokkal simogatni és olajjal megkenegetni, legalábbis kényes rá és fontosnak tartja az életében, neki is volt egy ilyen barátja, aki fontosnak tartotta, és ez a barát most szétroncsolt koponyával alszik egy sírgödör mélyén, de hát nem is ő alszik, hanem a teste, és talán a teste sem, csak a megmaradt csontjai alszanak odalent, a gépfegyvergolyó okozta csontszakadásokkal a koponyájában, leginkább persze a velővel volt legkevesebb baja az enyészetnek, mert az a sorozat eleresztése pillanatában, amikor a fejébe engedte a fél tárat, úgy csapódott a falra, mintha tejfeles doboz robbant volna szét a konyhában, alvadt vér és üresség maradt a koponyájában a szerencsétlennek, nos, ennek a barátnak az arca villant fel az agyában egy pillanatra, melyben ez idő tájt még volt velő, de a homlokhoz szorított pisztolycső azzal a barátságtalan gesztussal tolakodott az életébe, hogy neki is szétfröcsögtesse az agyát a park frissen nyírt füvére, ezzel a baráttal azért óvatosan kell bánni, különösen, ha múlt időben kezelődnek a dolgok, a múlt idő lényegesen kényesebb a pontosságra, mint a jelen, ez már csak természeténél fogva is így van, ezt a barátság dolgot tehát mindenképpen helyesbítenie kellene, mielőtt fölszól a múlt a jelenhez, és ő helyesbít, manapság ugyan nagyon 21
