Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Tévéinterjú 2001-ből

teremtés, ami miatt meg is hurcolták az utóbbi időszakban régi barátok és új barátok. De azt hiszem, hogy ez a generáció végképp kifújt, elhallgatott, elcsendesedett. Viszont, az akkori társaság perifériáján lévő figurák közül néhányan, mint például Parti Nagy Lajos, aki nem nagyon volt benne ezekben a mozgásokban, mostanában megerősödni látszanak. Másfajta mozgások vannak, másfajta mozgató erők vannak, amihez ők, mondjuk úgy, rugalmasabbul viszonyulnak.- Az akkori generációs tudatban milyen volt a „rangsor”, ha még emlékszel rá? Kitől vártatok sokat? Ki volt a legtávlatosabb tehetség prózában, versben ? Lehetsz nyugodtan szemérmetlen is.- Prózaíró, olyan nagy távlatú, nem nagyon volt közöttünk. Körmendi Lajos volt az, akit én nagyon szerettem, csak hát ő olyan volt, amikor eszébe jutott írni, akkor írt, amikor meg nem jutott eszébe írni, akkor hallgatott. A prózaírás, meggyőződésem, a folyamatos írásról szól...- És eltűnt Karcagon.- Elment Karcagra, lapot alapított, a Jászkunságot, amit én nagyon szerettem, és kitűnő lapnak tartottam, de aztán betemette az idő - vagy Szolnok homokja. Prózaíró, prózaíró... Onagy Zoltán próbált még kitörni közülünk prózával, akinek megint nem sikerült teljesen a kitörés.- O meg egy másik megyében, azt hiszem Észak-Magyar országon...- Igen, Vácott. Öli a világ, és öli magát. A lírikusok jóval többen voltak. Olyan figurák mozogtak ott, mint a Csordás, aki azóta elhallgatott...- Csordás Gábor.- Könyvkiadó lett belőle, és rengeteget fordít, ezt figyelemmel kísérem. Szikszai Károly, aki költőként ígéretesen indult, de most már szinte csak grafikusként funkcionál. Csajka Gábor Cyprián, akitől prózákat látok most, de legalább 10-15 évig teljes hallgatásban volt.- Vidékre ment ő is.- Elment vidékre ő is. A Szervác néha megszólalt, de inkább az indulatot, sértettséget lehetett érzékelni a verseiben, mint a munkálkodást...- A nehéz sorsú ember...- Igen, a nehéz sorsot hozta ő, tematikusán is, a versbe, de néha igazságtalanul nagy felhangokkal. Úgyhogy, megint oda jutunk, hogy marad Géczi, aki harmincva- lahány figyelemre méltó és jó könyvet írt, érdemtelen visszhangtalansággal az elismerések frontján. Ö szintén elhúzott vidékre. Marad a Tóth Erzsébet. Sziveri meghalt, akit én nagyon szerettem. Ötőle vártam én nagyon sokat. És őbenne benne is volt ez a nagyon sok. Sziverivel azon vitatkoztunk sokat, hogy kell-e vezető szerepet vállalni, vagy nem kell vezető szerepet vállalni, nekünk, ebben az irodalomban. Volt valami nagy készülődés bennünk akkoriban, különösen benne. Emlékszem rá, amikor meghalt Illyés, Sziverivel részegen ültünk Erzsébeten valami éjszakai parknak a közepén, és arról beszéltünk, ki nem mondva, vajon ki lesz az, aki az illyési karmesteri pálcát fölveszi. Érezhetően arra gondolt - részeg ember, de a részeg emberek mindig áthoznak valamit a józanságukból -, hogy majd ő, mert már készült átjönni, és akkor még én is nyilván, vagy már talán, arra gondoltam, hogy én... Mikor is volt ez? Pontosan nem tudom, de akkor még Erzsébeten laktam, tehát olyan 15-16 évvel ezelőtt.- Mikor is halt meg Sziveri?

12