Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér 9.
Ámde csak jelkép-volta tetszett, maga az anyag, meg a szabása - nem. Alkalmas testalkatom okán könnyen vásárolhattam készruhát, de ennek a zakónak a vételét ráadásul csúnyán elkönnyelműsködtem. Vállbán is, hónaljban is szorított. Arra gondoltam, hogy az autóban majd úgyis leveszem. „Az persze szóba sem jöhet, hogy jelenlegi lakásában költözzünk össze” - tértem vissza anyámmal kapcsolatos elmélkedésemre. Szerkesztőségbeli látogatása után kimentem hozzá Kőbányán túlra, a Köztemető melletti, hosszú, sárga, téglagyári munkásházba s ő azonnal rá akart venni, hogy vádoljam meg egyik lakót szénlopással, pofozzam fel és vegyem vissza tőle az ellopott szenet. Hebegve- habogva, suttogva megígértem anyámnak, hogy rendőrségi feljelentést teszek. Azonnal indultam is, hogy minél előbb kikeveredjek abból a dúlt gyülekezetből, amit anyám borhangú kiabálása verbuvált az ajtók elé. Félve és gyűlölködve menekültem a fenyegetőző sokaságból. Gyűlöletemet az a megalázó érzés gerjesztette, hogy féltem. 46 Amikor megérkezett a mi autónk, a bodros hajú sofőr kivágódott, felkapta bőröndömet, és a csomagtartóba helyezte. Látszott rajta, hogy jókedvében tette s ez engem is derűsebbre hangolt. Még inkább felvillanyozott a tolmácsnő. A tegnapi szürkéhez képest barna lett a haja, a körmein színtelen lakk fénylett, enyhén rúzsozott szája és a szeme barátságosan csillogott. Jólesett ránéznem s éreztem, hogy ő is szívesen veszi a társaságomat. Lezseren kezet csókoltam neki. Azzal a természetességgel fogadta, amellyel illemtudó ember effajta gesztusát szokás fogadni jobb körökben. Nyomokban sem volt jelen a tegnapi, a rilai kolostorban megejtett kézcsók lázas, kalamajkás izgalma. Egyszerű és természetes eseményként fogta fel a sofőr is, aki ekkorra már bent ült és felénk fordulva, éppen ránk pillantott. Mindent rendben talált, azután visz- szafordult természetes ülő helyzetébe és indította az autót.- Ma is Grace Kelly kölnije bódít majd bennünket? - kérdeztem a levegőbe szimatolva. Láthatóan fokoztam a tolmácsnő jó hangulatát.- Minden napnak megvan a maga illata - mosolygott rejtélyesen.- Aha! - mondtam, mintha megértettem volna valamit. Fészkelődtem kissé, hogy megtaláljam legalkalmasabb helyzetemet. Közben az villant az agyamba, hogy ez a korosodó nő úgy viselkedik, mint aki tetszeni akar. Egy húron pendülünk, gondoltam. Én is hosszan fésülködtem reggel és három adag arcvizet locsoltam a pofámra borotválkozás után. A sofőr mellett ülő, többnyire sótalan és szótalan fiatalember a térdére tett füzetbe írogatott valamit. Vállon böktem és rákiáltottam:- Drasztutye! Gyorsan megfordult, szájába kapta ceruzáját és lelkesen megrázta odanyújtott kezem.- Kák? - folytattam a társalgást.- Ták! - bólintott és ceruzát harapó szája helyett a szemeivel nevetett. Minthogy ki is fogytunk a szóból, még egyszer egymásra vigyorogtunk, majd visszamerült irodalmi munkájába. 7
