Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér 9.
- Pazardzsik lesz az első megálló - mondta a sofőr. - Ha valakit nem csak az érdekel, ami az árokparton történik a legyekkel, az bármerre néz Pazardzsikban, örökszépet visz el a szemével. Figyelemmel hallgattam, hogy Pazardzsik a romantikus Marica folyó partján fekszik, gondozottabb, mint a főváros, mert öngyógyító módszerrel ápolja sebeit, és a rizs, a gabona, az épületfa, a bor és a boldogság hazája.- Pazardzsikból Plovdivba - folytatta idegenvezetőhöz, vagy inkább kocsiparancsnokhoz méltó stílusú tájékoztatóját a sofőr. - Ott megebédelünk, azután irány Dimitrovgrád!- Oda nem megyünk - jegyezte meg a tolmácsnő halkan, csak nekem szólóan. Rám is csodálkozott, akárha segítséget, magyarázatot várna tőlem. Helyettem azonban ismét a sofőr szólt.- Három falu összeolvasztásából jött létre a bolgár ötéves terv kiemelkedő alkotásaként ez a szocialista erődítményünk, aminek ma Dimitrovgrád a neve. A szovjet technika alkalmazása tette lehetővé, hogy a tervben előirányzott 1953-as határidő helyett 1951. november 7-én átadhatták rendeltetésének a Sztálin vegyészeti kombinátot és a Valko Cservenkov villamos erőművet. Lendületben volt, mondta volna tovább, de nem hallotta a tolmácsnő hangját. Hátrafordult, előbb rám, azután szigorúan a néma tolmácsnőre nézett, aki ettől beindult és ömlesztetté a fenti szöveget. „A nyelvnek mindegy, mit mondanak rajta” — emlékeztem a tolmácsnő korábbi megjegyzésére. Most úgy tetszett, nem egészen így van. Mintha kedvetlenné tette volna a hölgyet a téma. Tudatában volt azonban érdekeinek és mindössze másodpercekig tartó töprengés után monoton ritmusban teljesítette fordítói kötelességét. A sofőr hátrafeszítette a hátát, megeresztette a tokáját és időnként a kormánykereket iitögetve, növekvő lelkesültséggel harsonázta:- Dimitrovgrádban ölelt magába a munkásosztály! Falusi brigáddal érkeztem az alapokat ásni, de az első felépült műhelyben már vasat esztergáltam és 1952-ben sztahanovista lettem! Abban az évben ellátogatott hozzánk Cservenkov elvtárs, a Bolgár Kommunista Párt főtitkára. Hatalmas békegyűlést rendeztünk, amin én is szónokoltam! Városunk minden munkása nevében megesküdtem, hogy kemények és elszántak leszünk a Tito-banda provokációival szemben. írott szöveg volt nálam, de anélkül is mondtam, mert tudtam, hogy népünk a Kommunista Párt vezetésével biztosan halad napfényes jövője felé és el fogjuk törni azt a kezet, amely fenyegetően emelkedik népünkre, szocialista építő munkánkra! Amikor idáig jutott, közbevágtam. Az övéhez hasonlóvá formáltam a hangomat és úgy dikcióztam, akárha egyazon tartalmat sugalló kórushoz tartoznánk. Szemmel jeleztem a tolmácsnőnek, hogy fordítsa bulgárra szavaimat:- Kemények leszünk és elszántak a határainkon ólálkodó imperialista ügynökök minden háborús kísérletével szemben, mert soha nem felejtjük Sztálin elvtárs szavait, amelyek szerint a béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét, és végig kitartanak mellette! Abbahagyta jegyzetelését az ifjú, rám kapta csodálkozó szemeit, és amikor végül „Hurrá”-t kiáltottam, torkaszakadtából velem kiáltotta. Hirtelen hevületében a sofőr is adott valamilyen bődülésnek indult, de megfulladt hangot, és nem lepődött meg, amikor a vállára csaptam, egyúttal a megfelelő érzést és hangerőt 8
