Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 8. szám - Vass Norbert: Másfél óra karnevál

A koncertekről szóló besúgói jelentésekben visszatérő motívum az alkoholfogyasztás, a pogo említése - mely néhány tájékozatlanabb informátor tollából go- góra ferdül, ami bár hasonlóan intenzív, ám egészen más jellegű tánc -, a felszabadult hangulat, illetve a rendbontás, verekedés felsorolása.21 Bizony, egy tisztességes punk koncertet kevesen úszhattak meg zúzódások nélkül. A csetepatéból gyakran az előadók sem maradhattak ki. Egy Razzia-koncertet felidéző fiú így emlékezik: „Razzia az együttes neve, és utálta két srác nagyon. Énekelt az énekes, odamentek, lerángatták a színpadról, és megverték. Megint felment zenélni, megint lerángatták. Aznap háromszor megverték. Ez személyi ellentét volt.”22

A helyzet gyakran annyira elfajult a színpadon, hogy a rendezvény házigazdái, a művelődési házak vezetői indokoltnak látták a közbelépést. Az iratok és a visszaemlékezések megegyeznek abban, hogy bevett szokás volt a hangfalakat áramtalanítás- sal elnémítani, ám előfordultak közvetlenebb, manuális megoldások is. A győrszent- iváni Művelődési Ház igazgatóját például a korábban fellépő Akció Brigád nevű együttes egyik tagja értesítette, hogy az Auróra Cirkáló előadása alatt rossz irányba mennek a dolgok, „...ekkor oda bemenve azt tapasztaltam, hogy egy általam név szerint nem ismert tüskés hajú, szőke, elég testes fiatal tör-zúz egy televíziós készüléket. Megítélésem szerint tombolt. A fiatalt kirángattam, majd utána Gerbovits Tamással közöltem, hogy a koncertet leállítjuk, melyre azonnal sort kerítettünk!’22

Léteztek persze a berendezésre kevésbé veszélyes, pusztán a megjelenésükkel sokkoló zenekarok is. Csörsz István riportkötetéhez anyagot gyűjtendő járt a Vágtázó Halottkémek koncertjén: „Hangolnak a Halottkémek. Énekesük bevert, vérző fejjel jelenik mega színpadon, ami csakfestettjelkép, de nagyon élethü. A gitáros kakaószínü tollba hempergett, miután bekente magát ragasztóval. Tökből készült halálfej-sisakján és halinacsizmáján is tollakat lenget a hőség.”2,1 Az együttes extrém külseje, illetve vad kakofóniája elementáris hatást gyakorolhatott a közönségre. A nézőtérről áradó energia pedig visszaérkezett a színpadra, így kölcsönösen felerősítették egymást.

A színpad és a közönség közti interakció legismertebb, legszélsőségesebb és leg- hírhedtebb példája kétségtelenül a CPg zenekar csirketépő rituáléja volt. Történt pedig, hogy a Szegedről a fővárosba kerülő zenészek - unalmasnak találva repertoárjuk estéről estére való szimpla elismétlését - úgy határoztak, hogy valami plusz tartalommal készülnek a Kozák téri Ifjúsági Házban tartandó koncertjükre. A főbérlőjük tulajdonát képező, mit sem sejtő, ártatlan csirkét vették kölcsön, akit egy ládában a színpadra tettek. Aztán a zaj, a tömeg, a pszichózis hatására elszabadult a pokol. A zenekar énekese extatikus állapotban átvágta a csirke torkát, tollának fosz- tásába kezdett, majd a közönség közé hajította a vérző állatot, akik vadul fejezték be a kivégzést.

Az áldozati rítus pontos lefolyására minden résztvevő másként emlékszik. A tér fojtó szűkössége, az alkohol, a vér, és a hangos zene által módosult tudatállapot miatt ez nem is meglepő. Igazi pszichés sokk érhette a koncert résztvevőit. Képtelenség tehát pontosan rekonstruálni az események okait, okozatait, egymásra következését. Sokkal érdekesebb, és jobban követhető viszont a „csirkedaráló” koncert utóélete és stigmatikus mítosszá válása. Alig egy évvel a koncert után a Belügyi Szemle fényképekkel illusztrálva számolt be a véres misztériumról.25 A cikk a zenekar tagjai ellen folyó tárgyalás alatt íródott, így narratívája az izgatás bűntette mögött rejlő szándékosságot igyekszik bizonyítani. „A házkutatásokon lefoglalt írásos anyagok bizonyít90