Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 8. szám - Vass Norbert: Másfél óra karnevál

ják, hogy nézeteik elfogadtatása érdekében a közönség manipulálására tervszerűen fel­készültek [ti. a zenekar tagjai]. Ilyen volt a koncertek forgatókönyve, amelyben a dalok előadási sorrendjét, az élő csirke széttépését, és az ezekkel kiváltható - közönségükre gya­korolt, vagy remélt - hatást (taps, tomb olás, őrjöngés, stb.) előre megtervezték!’26 1984 júniusában a zenészek kihallgatásának fázisába érkezett a nyomozás. Ter­mészetesen ekkor sem maradhatott el a „csirkedarálás” esete, melyre Nagy Zoltán, a CPg dobosa így emlékszik vissza: „Egyszerűen azt hiszem a közönséget akartuk fel­dobni és a csirkével akartuk azt jelképezni, pontosabban a csirke nyakának az elvágásá­Dozmat val, hogy elváltunk és nem koncertezünk tovább.”27 A tett szimbolikus magyarázatára tett kísérletet természetesen jótékonyan elnyelte az állambiztonsági akta. Ez a narra- tíva nem került nyilvánosságra, a „csirkedarálás” viszont egykettőre a punk vándor­motívumává, stigmájává lett. Seszták Ágnes a Mozgó Világ számára készített egy hosszabb interjút Nagy Feróval, a Beatrice frontemberével.28 A CPg tagjai ekkor már börtönben ültek, a rendszer azonban továbbra is birkózott a punkokkal. Seszták pedig feltette a kérdést Ferónak: Daráltál csirkét? Fs a következő választ kapta: „Megfordítom a kérdést, és mi van, ha daráltam? Különben nem daráltam. Puttony volt az a HIT együttesből. 0 magát személyesen a Rock Királyának nevezte. Az embe­rek meg könnyen címkéznek. Ki van ott a színpadon? Ki most az ügyeletes rosszfiú? A, biztosan a Nagy Feró az, attól kitelik. így lett aztán a legenda. A csirkedarálás külön­él

Next

/
Thumbnails
Contents