Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Vass Norbert: Másfél óra karnevál
az Egyetemi Színpad vezetőjének elmarasztaló levele4 is jelezte valami teljesen új, és egyelőre értelmezhetetlen hang megjelenését. Persze létezett a púnknak egy lényegesen egyszerűbb, közérthetőbb nyelve is: „Hölgyeim és Uraim! Ezt nem hallhatják a rádióban, nem nézhetik a televízióban, nem láthatják az újságokban. Ez itt és most születik... Ez a Beatrice! Támadáááás!!!Egy-kettő-három!’5 Visszaemlékezése szerint így konferálta fel együttesét Nagy Feró. A jelenség friss volt, üdítő hatású, ráadásul ismét közelebb hozta előadót és közönségét.6 Jelen dolgozat arra tesz kísérletet, hogy a koncerttermet egy profán rítus megvalósulásának helyeként értelmezze. Azt szándékozik bemutatni, hogy egy dohos pince, egy művelődési ház színpada, vagyis egy koncert helyszíne a nyolcvanas évek punk csoportkultúrájának egyszerre jelentett közösségi teret, menedéket, és vált egyszersmind állambiztonsági megfigyelésük terepévé, beszervezésük, vagy elítélésük alapjává. így egyszerre foglalta magába az önfeledt szórakozás féktelenségét és a hatósági felelősségre vonás, vagy cinkossá tétel veszélyét. BEÖLTÖZÉS A karneváli idő a beöltözéssel kezdődik. Ha hinni lehet a legendáknak, a New York-i CBGB klub közönsége a kezdet kezdetén - pontosabban a hetvenes évek elején - puszta kényszerből kapcsolta össze biztosítótűkkel foszladozó ruhadarabjait. Mit sem sejtettek arról a fergetegről, melyet ezzel a gesztussal útjára bocsátottak az öltözködéskultúrában. A punk, mint divatjelenség tehát az Egyesült Államok keleti partján jelent meg, ám - köszönhetően Malcolm McLaren7 és Vivienne Westwood8 találékonyságának és üzleti érzékének - Nagy-Britanniában intézményesült. Hazánkba is főleg Angliából és az NSZK-ból szivárgott be a punk viselet és szimbólumhasználat. „A nyugat-európai punk zenekarok közönségefeltűnően és lehetőleg megbotránkoztató módon öltözködő - szakadt, rongyos ruha, biztosítótűk a fülben, össze-vissza festett arc - és közönségesen, botrányos módon viselkedő fiatalokból áll, akik az erkölcsi normákkal való szembenállásukat trágár beszéddel, kirívó külsővel és magatartással jelzik. Fentiekről a magyarfiatalok múlt évben értesültek néhány ifjúsági lapunk által!’9 - olvassuk „Futó” titkos megbízott dossziéjában. Az említett folyóiratokon10 túl a magyar punkok lemezborítókról, külföldi lapokban megjelent fényképekről lesték az öltözködési tippeket. Áhítattal hallgatták továbbá a nyugati útjukról hazatérő rokonok, ismerősök divatszcénáról tett beszámolóit. Sőt, a nyolcvanas évek elejétől speciálisan punk kiegészítőket árusító butik is működött a fővárosban,11 melynek kínálatát, illetve közrendre való veszélyességét természetesen az állambiztonság is figyelemmel kísérte. A bővülő árukészlet ellenére sem lehetett versenyre kelni azonban a szubkultúra távolról érkezett, így természetszerűen originálisabbnak vélt és körülrajongott reprezentánsaival. Kivált, ha az illető az ellenkező nemhez tartozott: „Most a lányok között az egyik legnagyobb szenzáció, hogy van itt három nyugatnémet punk fiú, s közülük az egyiknek narancssárga, piros, citromsárga a haja, magas, deltás, elég feltűnő jelenség. Pénteken egy Renáta nevű lánnyal távozott, akinek különben ott volt a magyarfiúja is. Másnap a nyugatnémet egy új lánnyal ismerkedett meg, s ezért Renáta a másik Lányt fel akarta pofozni, de szétválasztották őket. A nyugatnémet mosolyogva mondta, hogy nem illenek össze Renátával.”'1 Az idézetből a történet féltékenysé87
