Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Varga Virág: Hamupipőkéből (irodalmi) anya lesz
megszólítani vél, nem ad magáról jelt a regényben. Ha viszont úgy olvassuk a regényt, mint a felfelé törekvés idealisztikus kisugárzását egy szerencsétlenül járt lány élettörténetén keresztül (amely jórészt a lányregények tematikáját eleveníti meg), akkor a szöveg olyan melodrámaként értelmezhető, amely számos ehhez a műhöz hasonló regényt idézhet meg (például a szintén erdélyi származású Berde Máriád szent szégyen című regényét). A melodráma mint anyai áldozathozatal, és a gyermeknek mint a megszületendő új generációnak eseménye sokáig ott kísértett a magyar írónők műveiben. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelenő regény, a Hamueső (1925) többek állítása szerint az a könyv, amely a háború befejezése óta legelőször választotta témájául az elszakított területek különvált életét. A regény kronotoposza (akár az orosz povesztyben) a vidék, a falu, az érmelléki pusztulóban lévő Csákán olyan regényvilág, amely a lecsúszóban lévő egzisztenciák lakhelye, ahol a szereplők sorsélménye a fenyegetettség, a hanyatlás, a nincstelenség és a kifosztottság. A település gyűjtőhelye a félresiklott, a mindennapi létezés peremére szorított kisembereknek: a tanítónőnek (akit román nyelvtudásának igazolásáig állásába vissza nem állítanak), az egykori jegyzőnek, Südynek (aki javíthatatlan álmodozóként szövetkezeten töri fejét), a román jegyzőé (aki gátlástalanul kihasználja hivatala adta lehetőségeit), és a „lettem bíró” Bassnak (aki nem választás révén, hanem a román jegyzőhöz fűződő kapcsolatát kihasználva nyerte el e tisztséget). A román egzámen azonban végül nem sikerül, az egykori jegyző szövetkezeti álmai szétporladnak, a gazdakör helyén kuplerájt rendeznek be, Südy jogos nyugdíját nem folyósítják, végül a román jegyző a vizsgálat elől megszökve, a felelősség terhét Bass Menyhértre hárítva elmenekül, akit ráadásul Verőn, az előző bíró megszöktetett lánya is magára hagy, így „a lettem bíró” e fölötti bánatában (haragjában) prostituálttal vigasztalódva még a lueszt is megkapja. Mindezek csupán a tragédia első akkordjai. A falu egész népe már korábban engesztelhetetlenül hadat viselt egymás ellen: a kálvinisták (hajdú származásúak) hadakoznak a betelepített földművelő katolikusok ellen, és ami közös maradt bennük, hogy egyformán gyűlölik a „felemás” Bass Menyhértet (apja kálvinista, anyja katolikus). A fiút a falu ellenszenve - még mielőtt bármilyen tisztséget betölthetett volna - már gyermekkorában száműzte. (9) így érthető, hogy visszatérve mekkora presztízst jelent neki megszöktetni (és feleségül venni) az akkori bíró, Dombi leányát, nem kevésbé a román felsőbbséggel való cimboraság. Az identitásában végig megsértett (kiközösített) férfi kezében a bírói bot a hatalom szimbólumaként végzetes lesz, mind a falu népe, mind önmaga számára. Nem mintha szándékai gonoszak volnának, inkább önismeret híján (és valódi emberi kapcsolatok nélkül) befolyásolható és döntéseiben csapongó lesz. Az önazonosság leghatékonyabb reprezentánsa azonban zsidó származású Spic- cer, ő az, aki történetbe foglalja mások szenvedéseit (Südy Sándorét és a tanítónőét) nyugdíjat (sikertelenül) eszközölve ki számukra. A zsidó identitásváltás a modernségben a nyitottsággal, de a másság eltüntetésével is azonos, ugyanakkor a modernség „másikja” nemcsak a nő, hanem a zsidó és a cigány is. Persze az „igazi zsidó” mégiscsak az asszimilált, közösségért tevékenykedő: Spiccer a helyi közösség szociálisan elkötelezett, sikeres tagja. Gulácsy Irén egyszer nem egészen él nélkül jegyezte meg, hogy a műveiben túlnyomó részt pozitívan megrajzolt zsidó származású alakjai miatt filoszemitának tartják, mindezek ellenére néhány jelenet sejtetni engedi 83
