Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7. szám - Galambos István: A történetírás és történelemtanítás dilemmái
még 2008-ban is próbálta megvédeni a pártállam rendőri, ügyészi, és bírói alkotását, arra hivatkozva, hogy az államhatalomnak nem állt érdekében a hamisítás. Azokkal a törekvésekkel, melyek az 1956-os eseményekben egy kis októberi szocialista forradalmat kívánnak látni és láttatni, jelen sorok szerzője ugyancsak nem ért egyet, legkevésbé talán a szocialista jelző miatt. Az iratanyag alapján is úgy tűnik, hogy a Kádár-rezsim az eseményekben résztvevőket két csoportra osztotta, a fasiszta hatalomátvételt előkészítő reakciósokra és a megtévesztettekre, az utóbbiak mentségére hozva fel, hogy ők csupán az (ellen) forradalmárok által hangoztatott „szocializmust”, „demokráciát” stb. követelésekre figyeltek és nem voltak tisztában a valódi célokkal. Ezekre, a valóban használt jelzőkre alapozva megaljotható a kis októberi szocialista forradalom mítosza, ám véleményem szerint a korábbi pártirodalom egyéb állításaihoz hasonlóan megkérdőjelezhető. Ez a téma külön tanulmányt érdemelne, ám ki szeretném emelni a „szocialista”, illetve a „demokrácia” szavakat, az előbbit ugyanis rendesen módhatározóval egészítették ki, az utóbbit pedig valószínűleg a legtöbb helyen jelző nélkül értették. A veszprémi fiatalok a szocializmust csak „magyar módon ” követelték, amikor demokráciát emlegettek ott volt a diktatúrára utaló „népi” jelző tagadása, azaz „jelzők nélküli demokráciát” szerettek volna. Egy másik, ma már egyre kevésbé hangoztatott 56-os mítosz szerint a forradalom szinte kizárólag Budapest ügye volt, a vidéki városoknak vagy falvaknak vajmi kevés befolyása volt az eseményekre. Budapest kiemelt, fontos szerepét természetesen nem is lehet vitatni, ám le kell szögeznünk, hogy sem a forradalmi események, sem a második szovjet katonai intervenció, sem pedig a későbbi megtorlás nem korlátozódtak a főváros területére. A MEFESZ, a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége nem Budapesten, hanem Szegeden alakult meg, az első sortűz nem a pesti Magyar Rádió előtt dördült el október 23-án éjjel - ahogy ezt a kádári hatalom sokáig hirdette -, hanem aznap délután Debrecenben. A forradalom első napjaiban azonban az ország közvéleménye elsősorban valóban a fővárosi eseményekre figyelt, október 25-én és 26-án azonban sorra megalakultak a megyei, városi és falusi Forradalmi Bizottmányok, Nemzetőrségek és éppen ezek, az országos jelleg és az önszerveződés révén létrejött forradalmi intézmények bizonyultak döntőnek, csak ezzel magyarázható, hogy a nemzeti ellenállás tovább élt a fegyveres felkelések leverését követően is, miközben a kádári megtorlás már szedte áldozatait. Néhány nap alatt a forradalom, mind a fővárosban, mind vidéken lebontotta a kommunista diktatúra államigazgatását és megszervezte saját igazgatását. A forráskritika különösen fontos az 1956-os iratanyag tanulmányozásakor. Az iratanyagban ugyanis elenyésző a nem befolyásolásra szánt források aránya. A fennmaradt források zömében a vádlottak és a tanúk eleve a hatóságok, bíróságok vagy a közvélemény befolyásolására törekedtek, így a peranyagokban szereplő adatokat sem fogadhatjuk el kritika nélkül. Azt sem szabad elfelednünk, hogy 1956-1957- ben a rendőrség és a bíróságok elsődleges célja többnyire nem az igazság feltárása, hanem bűnbakok találása és a megtorlás volt.12 A nyomozati és egyéb hatósági iratok gyakran eleve meghatározott koncepció szerint készültek, így tartalmukat eleve erős kritikával kell fogadnunk, ám a koncepción kívül egy vallomást befolyásolhatott akár a tanú személyes ellenszenve is. A bíróságok munkájára pedig komoly hatással volt a vádlottak származása, azaz „osztályhelyzete”, „az ítélkezés 94
