Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Láng Gusztáv: Érmindszent, a jelentéses táj

Láng Gusztáv, Nyilasy Balázs, Odorics Ferenc és Bokányi Péter előadása „A 12 legszebb magyar vers"- program Nagykárolyban - Érmindszenten - Nagyváradon rendezett Kocsi-út az éjszakában - konferenciáján hangzott el 2011. május 6-8-án. (A szerit)

LÁNG G U SZTÁV

Ermindszent, a jelentéses táj

A hely szellemének adózva, hadd kezdjem felszólalásomat a költő Egy régi Kálvin- templomban című költeményének a lírai Ént azonosító kitételeivel. „Ámenből tértem vissza / Húsz évből az igére: / »Megtöretett a teste, / Megtöretett a teste, / Kiontatott a vére.«” A „húsz év” túlzásnak tűnik, hiszen - a költemény keletkezési évét figyelembe véve - aligha valószínű, hogy Ady Endre 11-12 éves korában járt volna utoljára az érmindszenti templomban. Ez az időhatározó azonban négyszer is előfordul a rövid (27 soros) költeményben, nem tekinthetjük tehát „hanyagul odavetett” költői túlzásnak. Annál kevésbé, mert ugyanennek a ciklusnak egy másik darabjában is találkozunk vele: „Húsz éve elmúlt, s gondolatban / Ott röpül a szánom az éjben / S amit akkor elmulasztottam, / Megemelem kalapom mélyen.” Valaminek tehát történnie kellett húsz évvel korábban a kamaszodó Ady Endre „templomozásával” kapcsolatban, ennek kiderítését azonban bízzuk az életrajz-kutatókra.

Ady Endrének pályája kezdetén van egy élesen antiklerikális korszaka, s az egyházak bírálata később is jellemző publicisztikájára. Ez az antiklerikalizmus olyan kitételekre is készteti néha, melyekből későbbi értelmezői a költő vallástalanságára vagy éppenséggel ateizmusára következtettek. Bárhogyan is vélekedjünk azonban a költő hitéről vagy hitedenségéről, az idézett költemény bizonysága szerint szülei kedvéért Érmindszenten megülte a nagyobb ünnepeket. A hazatérés bizonyos fokig megtérés is volt számára. Nem okvetlenül megtérés Istenhez, hanem megtérés a falu szokásrendjéhez. A nonkonformista költő életének ezen az egyetlen helyszínén engedményt tesz a közszokásnak. Nyilván szeretetből, tapintatból szülei (elsősorban talán édesanyja) iránt. A nonkonformista lélek mindig magányos, hiszen mindenki mással, mondhatni az egész világgal szembekerül, ellentétben áll. A szeretet mindig konformizmusra késztet - de csak a szeretet oldja fel a magányt. Még azt is megkockáztatom, hogy Ady számára azért jelentett pihenőt, kikapcsolódást minden érmindszenti tartózkodása, mert dacos és harcos „muszáj Herkules” szerepét ott időlegesen feladhatta. Ennek jele, hogy versbeli Énje közel áll életrajzi Énjéhez; nyoma sincs e költeményben annak a mitázálásnak, mely nagy versei önmeghatározásában meghatározó szerepet játszik. S bár kivehető a versből egyfajta ironikus távolságtartás, annak jelzése, hogy a lírai Én már kinőtt ebből a környezetből, s csak átmenetileg, mintegy szerepként vállalja vele azonosulását, ez az irónia szeretetet is sugall.

★

80