Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - Pósa Zoltán: Úgy kell magának, miért nem vágta szájon?
pott-pelyhes haj. Nem elég, hogy kicsi a rosszul szabott konfekciós, kopott flanelingben még az sem látszik, hogy annyira azért nem gyönge kötésű, mint ahogy első látásra kinéz.- Te tényleg kimentéi a reptérre? - kérdezte tőle este Lali, a fiatal mély barnaszemű cigányszomszéd, a fehérje is olyan, mint ha leöntötték volna tejeskávéval. Józsi az udvaron téblábolt, mert Terus kizavarta a büdös cigijével. S maga sem tudja hogyan, egyszer csak sűrű sóhajtozások között elpanaszolta a bánatát a kedvesen köszönő fiúnak. Nevetett, de nem úgy, mint Dani. Együttérzés volt a kacagásában, ami jól esett. - Apóca, nekünk csak a Moszkva téren áll a világ. A rabszolgapiacon. - Te ott bennfentes vagy? - Mi? Ja úgy érted-e, tudom, hogy mennek ott a dolgok? Ott senki sem izé, hogy mondtad, bennfentes. Még azok se, akik felfogadnak minket tró- gerolni. Azért Lali elvitte magával, s első napon elég szép pénzt hozott haza, még többet, mint a téeszből annak idején, de hát ebből a sokból ma már jóval kevesebbre telik. Hazafelé úton végig Terus egészségesen debella, hatalmas fenekére, egész formás mellyére gondolt, még a képe is rendes, szinte már szép, de alig van már foga. De még a pénz láttán sem volt hozzá egy jó szava sem. - Na, ezért aztán jó, hogy ide gyüttünk. Falun lakunk. Cigányokkal, meg rományokkal tróglizol a piacon. A piacozás még a jobbik eset. Ott már ismerik őt, ott nem lógnak meg a munkáltatók fizetség nélkül, mint egyszer, nem is tudja hol. Hajnalban kivitték őket ponyvás kocsin valahová a hegyekbe, egész nap lapátoltak egy gyönyörű, nagy tónál, két óriási domb között. Nem bántak velük rosszul, de izomagyú, „trabális” fickók figyelték őket kicsi, tömzsi, piros szemű ebállatokkal. Józsi tudja, hogy az a kutya igazán veszedelmes, amelyiknek a szeme sehova sem néz, mint a farkasé... Fizetés a legvégin. Majd a Moszkvánál meglátjátok, milyen jó nekünk melózni, mondta a tagbaszakadt munkavezető. Velük ült a leponyvázott platón, udvariasan letessékelte őket, aztán intett a sofőrnek és elporoztak. Szitkozódtak, fogadkoztak, de tudták, úgy sem találnak oda, de ha mégis, azok a fickók és azok a kifejezéstelen nézésű kutyák darabokra szedik őket, mielőtt az öklüket fölemelnék.- Na, te világ segge lyuka, te szerencsétlen... így az asszony. A szoba az után a tóparti levegő után fertelmesen büdösnek tűnt, a naphosszat vetetlen ágy pállott húslevesszagát is megérezte. Terus a szürke-sárga foltos dunnák között fetrengett, de nem engedte magához. - A falon verd ki a kolbászod, hülye. Azóta is, alig-alig engedi az ágyába, így esténként az udvaron bóklász, trécsel, amíg el nem álmosodik.- Nem tudja elfelejteni, hogy akkor úgy átbasztak minket - mondja ki idegenül a szót. - Nem az a baja - így Lali. Megsúgta a másik szomszéd, az a kövér bőgős a kocsmából, hogy Terusod összeszűrte a levet azzal a kárpitossegéddel a kertes házak utcájából. Oda járkál, amikor mi elvagyunk. - Miért nem vered szájon, öregapám- mondja szelíden. Józsi szomorúan elmotyogja, hogy hozzá sem tud férni ehhez a debellához. Egyszer volt náluk verekedés, amikor Józsi szóvá tette, hogy sörszája van, akkor is az asszony vágta nyakon őt.- Minek is bántanám - legyint. - Tényleg én vagyok a hibás. En akartam idejönni. A szekeresi téeszcsében jól elvoltunk, ő fejőlány volt én meg éjjeliőr. Aztán az egyik téesz megszűnt. A másikhoz nem vettek föl. Falun alig van a házaknál kisegíteni való dolog, nem vagyunk mi üdülő. Akinek nincs munkája, az nem tud fizetni, akinek van, az is maga tesz-vesz inkább manapság a portája körül. Ab66