Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Kulin Ferenc: Párhuzamok és ellenpontok Liszt Ferenc és Arany János pályafordulóján

karmesterként - a zsarnokság elleni küzdelmet magasztaló művet, Beethoven Fide- lióját tűzte műsorára. A másik epizód ’üzenete’ sem egyértelmű. Allan Walker - Johann Nepomuk visszaemlékezése alapján1 tanulságos jelenetet idéz fel a zeneszerző bécsi tartózkodása idejéről. „Liszt Bécsben megszemlélte az utcai barikádokat, amelyeken most Kari Formés, az ismert basszista parancsnokolt, és pénzt és szivart osztott szét a forradalmárok között. Nagy lelkesedést váltott ki, amikor Liszt magyar nemzeti színű kokárdával a gomblyukában végigsétált a vonalak mentén. A felkelőkkel való találkozásának ihletésére még egy férfikarra szánt Arbeiterchort (Munkáskórus- t) is komponált. A szöveg buzdítja a munkásokat, hogy ragadjanak ásót és lapátot, s emlékezteti őket, hogy a ’szabadság erős kalapács, mely soha többé nem eshet ki a kezünkből’. Liszt úgy gondolta, hogy a mű most lázító hatású lenne, ezért utasította Haislingert, hogy egyelőre tartsa vissza a javított korrektúrát, amíg kissé lecsillapodik a forradalmi helyzet, ami sokatmondó bizonyítéka annak, hogy nem szívesen vált a harcok közvetlen részesévé.” De félreértenénk hősünk viselkedését, ha nem tudnánk, hogyan vélekedett már korábban is a politikai célú erőszakról. Ismét életrajzírója segít megérteni ennek a félelemnek az okát. Liszt még „Weimarba érkezése után nem sokkal, mint Fanny Lewald tanúsítja, egy igen heves kirohanásban adott hangot a szociális igazságtalanságokkal szembeni érzéseinek. Lewald elmondta Lisztnek, mennyire megragadta őt, amikor a párizsi színpadon elénekelték a Mar- seillaise-t. Liszt hirtelen kirobbant és szenvedélyesen kiáltotta: >Hogyhogy? Hogyan lehetséges, hogy ez megrázta Ont? Hogy volt képes ezt csodálni? Ma elénekelni a Marseillaise-t, ez őrültség, bűntett, vétek! /.../ Mi közünk ehhez a vérszomjas himnuszhoz most, egy társadalmi felkelés alatt, amelynek alapelve a szeretet, s melynek egyeden megoldása csakis a szereteten keresztül lehetséges? /.../ O volna az első - folytatta Liszt aki fegyvert ragadna, vérét ontaná, még a guillotine-nal is szembenézne, ha ez békét és boldogságot hozna a világnak. De ma nem ez kell, hanem olyan gondolatok, amelyek a helyes társadalmi változásokat meghozzák.” (Walker, II./85.)

Ennek a ’pacifista forradalmiságnak’ az ideológiai hátterét keresve nem nehéz felfedeznünk a már több mint egy évtizede Párizsban élő művész szocializációjának eszmetörténeti impulzusait: az 1789-es forradalom szociális programját továbbvivő, de annak militáns radikalizmusát szenvedélyesen elutasító politikai filozófiákat: Chateaubriand keresztény konzervativizmusától a francia újkatolicizmuson át az utópista szocializmusig. Am nem mondhatjuk, hogy a magyar forradalomra, s annak következményeire vonatkozó reflexiói megfejthetők lennének a francia ideológiai receptek ismeretében. A forradalom radikalizálódását, a fegyveres önvédelmi harcot felvállaló magyar kormány magatartását nem egyszerűen a keresztény erkölcsbölcseleti elvek, hanem a magyar belpolitikai (erőviszonyok, illetőleg a Monarchia - szerinte a magyar ügyet is szolgáló - stabilitásának érdekei (követelményei) alapján ítéli meg. Igaz, a Kossuth-Széchenyi ellentétet kommentáló megjegyzését csak később, Széchenyi halálakor veti papírra2, de annak ’békepárti’, illetőleg Kemény Zsigmond és Arany János forradalom-kritikájára emlékeztető szemlélete ugyanazokat az aggodalmakat tükrözi, amelyeknek jelei már az 1848 tavaszán tanúsított viselkedésében is jól láthatók. S éppen ebben a logikailag inkonzekvensnek mondható magatartásban ragadható meg Liszt magyarságtudatának a lényege.

Hogy mennyire képes hasonulni a magyar nemesség bánki alkatához, azt meggyőzően bizonyítja az a rögtönzött beszéde, amely 1840. január 4-én hangzott el a

55