Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Kulin Ferenc: Párhuzamok és ellenpontok Liszt Ferenc és Arany János pályafordulóján

Nemzeti Színházban - szólóestjének fergeteges sikerét követően. A Festetics Leó gróftól átvett, drágakövekkel kirakott kardot (Walker, I./337-338.) megköszönve - többek között - ezeket mondta:

„E kard, melly egykor olly hatalmasan forgott édes hazánk védelmében, ez órában gyenge és békés kezekbe tétetett. Nem jelkép-e ez? Nem az van-e ezáltal kimondva, Uraim, hogy Magyarország, miután magát annyi csatasíkon dicsőséggel övezte, jelennen a művészetektől, literatúrától, tudományoktól, mindannyi barátaitól a békének, várja újabb koszorúit? /../ Igen, Urak, minden törvényes és békés eszközökkel törekedjünk e’ munkán, melyben mindnyájunknak részt kell vennünk, ki- nek-kinek erejéhez, módjához képest. S ha valaha lenne, ki igazságtalanul, erőszakosan zavarni merne hivatásunk betöltésében, akkor - legyen, Urak, ha kell!- hagyják el kardjaink a hüvelyt: azokat rozsda még nem emésztette meg, és csapásaik irtóztatok lesznek, mint hajdan voltak! - és vérünk ömöljön ki utolsó cseppjéig igazunkért, a királyért’ s a hazáért!” (...)!

Érdemes összevetni ezeket a mondatokat annak a levélnek egy részletével, amelyeket még 1834-ben írt első élettársának. Liszt itt Saint Simont idézi:,Mielőtt fegyverre hívnánk (sic!), ki fogjuk merítem az összes békés és haladó eszközöket. De végül mikor eljön a nap, amikor mindenki számára nagyon nyilvánvaló lesz, hogy teljesen lehetetlen összeegyeztetni néhányak előjogait a közösség jólétével - akkor, ha meg kell halni, tudni fogunk meghalni... Ez - mint látja - (legalábbis számomra) csak végső következmény, egészen végső és rettenetes... de talán szükséges.” (Hankiss, I. 36.)

A fentebb idézett megnyilatkozások ismeretében ezekből a mondatokból, amelyek- újra hangsúlyozom: - 1834-ben fogalmazódtak meg, két olyan következtetés is levonható, amely a Liszt-Arany párhuzamot felvázoló előadásom mondandójának ösz- szegezését is jelenti. Az évszám tanúsága szerint - számos francia kortársával ellentétben - Liszt nem próbálkozik azzal, hogy ifjúkori forradalmiságát az 1830-as párizsi forradalom bukása után akár a restaurációs ideológiákkal, akár az utópista szocializmus fantazmagóriáival próbálja ötvözni. Azok az eszmei és politikai impulzusok, amelyek fogékonnyá teszik arra, hogy ’zsigeri’ plebejus radikalizmusát a ’békés átmenet’ ideológiájával egyeztesse, nem a francia társadalombölcseletek, hanem magyarországi tapasztalatai felől érik. Későbbi ’pacifizmusát’ tehát nem katolikus-keresztény erkölcsfilozófiái megfontolások, hanem a magyar reformkor szellemisége érleli politikai meggyőződéssé. A társadalmi igazságosságért lázadó indulata Petőfivel, Teleky Lászlóval rokonítja, a szabadságharc bukása után Kemény Zsigmond nézeteivel és Széchenyi Kossuth-ellenességével azonosul. Ugyanazt az utat járja be, mint Arany János. Az ars poétikájukban és a politikai nézeteikben kifejeződő gondolkodásmódjuk hasonlósága, illetőleg művészi programjaikat és önkifejezésüket inspiráló magyarságélményük érzelmi közössége érteti meg kultúratörténeti szerepük azonosságát. 1 2

1 (Aus den Erinneungen eines Musikers, Bécs, 1876. Walker, II./83, 557.)

2 (Ezt írta Liszt: „Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenialitással megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatokat tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek, mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom, hogy a kizáró patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat. Ha következetesen és hűségesen követték volna Széchenyi példáját és módszerét, Magyarország ma minden bizonnyal erős és virágzó volna - ide visszatérni azonban, félő, már túlságosan késő. A dolgok ezen állása bizonyára megfelel másoknak, - de közülünk azok, akik őszintén szeretik hazájukat, lelkűk legmélyén bánkódnak emiatt.” Levél Ágnes Street-Klindworthoz; - Walker, II./ 83-84.)

56