Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - Könyörtelen figyelem. Alexa Károly és Bokányi Péter beszélgetése Tárnok Zoltánról
zén keletkezett poétikai bűvészmutatványok: a Tárnok-novella a maga kristályos nyelvi tisztaságában, s a kristály keménységével szól 1977-ben és 2011-ben is. A. K. Az egyidejűség és megkésettség „dialektikájában” (hogy ifjúkorunk baljósbalos szóhasználatára emlékeztessek) látom Tárnok Zoltán elbeszélő művészetének egzisztenciális alapképletét. Ez persze nem esztétikai szempont, hanem generációs ügy, sőt durván fogalmazva: kulturális „piaci” jelenség. Azt értem rajta, hogy egyfelől élményvilága teljesen egybeesik írótársaiéval (kortörténeti értelemben természetesen és nem specifikumait tekintve), másfelől viszont ezek irodalmi „termékké” válása erősen késedelmes volt, aminek természetes következménye az Tóth Csaba írói izoláció, a nyilvánosságot is kihasználó generációs törekvésekből való kiszorulás. Nem is pontos ez a „kiszorulás” szó, hiszen Tárnoknál soha nem észlelhettük jelzéseit valamiféle generációs tudatnak és csoportszellemnek: mindig is zárkózott ember volt, mozgalmakban és akciókban nem vett részt. Ami önmagában azért is abszurdum, mert évekig dolgozott - ama „daliás idők”-ben - a Mozgó Világ szerkesztőségében, ugyanolyan elkötelezettséggel és szolidaritással, mint mi, többiek, és évtizedek óta ott van a Kortársnál is olvasószerkesztőként, ahol is kollégái kéziratlapjainak ezrei kerültek-kerülnek a keze alá. Mondjuk tehát így: soha nem nyüzsgött, nem akciózott, nem adott interjúkat, nem vallott, nem kavart botrányokat, nem írt politikai publicisztikát, nem szólt „hozzá”, nem pártolt pártot (bár nem kétséges, melyik oldalon áll), nem volt „jelen” mint „irodalmi magánember”. Ennek a tartózkodó magatartásnak lehetnek életrajzi okai (figyelmes olvasással 27
