Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Tárnok Zoltán: Kereszt a falon

eszébe jutott. Tanúk jelenlétében elkövetett hatóság elleni erőszak! Ez volt a banánhéj.

Rávertek három és fél évet, de mivel még nem járt le a felfüggesztettje, amit úgyszintén valami garázdaságért szerzett be, hozzáragasztottak neki még kettőt. Végre valóra vált az álmom! Akkortól már nem kellett senkinek sem a keresetemből leadnom, viszont megvolt a jól bejáratott helyem a körúton, a látszerész és a totózó közötti szakasz, és coki volt mindenkinek, mert volt nekem fiúm, még ha éppen börtönben ült is. Most már jó ideig nyugtom lehetett volna tőle, azt kívántam, minél később eresszék ki, rozsdásodjon csak rá a lakat, de mégsem engedett el, onnan, a börtönből is szuszogott rám az árnyéka. Már a harmadik hónapja penészeden ott benn, amikor egyszer nagy hirtelen olyan veszett hányinger tört rám, azt hittem, a belem is kijön az okádásommal. Én az addigi jelekre valahogy föl se figyeltem, a körzeti orvosunk derítette ki, hogy várandós vagyok, három hónapon is túli. Az apa pedig sajnos csakis ő lehetett, a vendégekkel én kizárólag gumival csináltam! Ha akartam volna, akkor se lehetett volna már elvetetnem. De nem is akartam, még csak eszembe sem jutott. Az igaz, hogy váratlanul ért a dolog, nem is terveztem semmi hasonlót, de ahogy véglegessé vált a tény, fura módon nyomban megadtam magam, minden ellenkezés nélkül behódoltam. Tudtam mindjárt, hogy igazából mi kell nekem, mire vágyok, egy szempillantásnyi ideig sem vitatkoztam magammal. Ez az én babám lesz! Csakis az enyém. Ezer szerencse, hogy az apja nincs a közelben, így legalább intézkedhetek, hogy ne is tudja meg sose, és végleg meglóghassunk előle. A nevemre veszem a kis aprólékot, a kis védtelent. Babusgatom, szoptatgatóm, sze- retgetem. Jó anyám biztosan segít nekem, rá mindig számíthattam a pácban. Nő- dögélt is a pocakom szépen, persze ki kellett maradnom az iskolából, ez már vele járt, az érettségimnek is lőttek egyelőre.

Most nem tankönyveket, másféle munkákat kellett nagy buzgón lapozgatnom, be is szereztem egymás után minden létező, kismamáknak szóló kiadványt, brosúrákat, tanácsadó füzeteket, szakkönyveket. Az volt a legfőbb, hogy az összes tudnivalóval tisztában legyek, nehogy valamit elpancsoljak már a kihordás idején, és amennyire csak rajtam múlik, teljesen kockázatmentes legyen a szülés. Na, ez aztán szerencsésen, minden komplikáció nélkül le is zajlott a Baross utcai klinikán, világra jött végre az én kis aranyhajú maszatkám. Picurkán született, két és fél kilósán mindössze, de nem volt mit aggódni, mert utána meg annál katonásabban gyarapodott, egyéves koráig minden áldott hónapban kerek egy kilót rakott rá a testsúlyára. Úgy látszik, az anyatej megtette a magáét. Nyolc hónapos korában már felállt, a kiságy rácsába kapaszkodva lépett is néhányat, de három hétre rá már fogódzkodás nélkül, önállóan is megtett öt-hat lépést a lehuppanásáig.

Ezzel aztán mindjárt kétszeresére nőtt a teher meg a felelősség. Már nemcsak anyámat kellett ápolnom és eltartanom, hanem a kicsiről is gondoskodnom kellett. Méghozzá úgy, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt, megkapjon minden földi jót. A szoptatási időszak még le sem zárult, már vissza is álltam az utcára. Igazság szerint éppen akkor nem nagyon akaródzott, de hát kellett a bevétel, anélkül semmire se jutottunk volna. Szabad volt a bejáratott placcom, azt az útszakaszt nem foglalta el senki, a többi lány számított rám, tudták, hogy hamar fölbukkanok újból. Szerencsémre lett elég gyorsan forgalmam is, úgyhogy minden mehetett tovább a maga útján. Időnként, úgy négy-öt havonta, pár napra, ahogy a lányoktól tanultam, be9