Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Géczi János: Viotti - Tél

kantak az évek óta kelésre váró magvakra. Viottinak eszébe jutott Augustinus, aki szüntelenül arról mesélt, hogy van megváltás, s hogy ezt mindenki képes kiérdemelni.

Viotti aztán úgy él, mint akinek nincsenek szükségletei. Olykor a barátjával találkozik, vele csupán azért, mert bár kedvelte, érthetetlen módon rokonszenvezett vele a felesége, mégsem emlékezteti arra. Különös ez, mivel Ambrusán kívül nem volt senki, és nem volt semmi, aki és amely ne taszigálná vissza szüntelen a múltjába, saját birodalmába.- Tudja, Ambrusa, időnként álomban élek és olyankor, ami addig biztos, bizonytalan lesz.- Ezzel mit akar mondani, Viotti?- Mintha nem lenne köze a valóságomnak az álmaimhoz.- Valóban ezt hiszi?- Mintha magam előtt lépkednék. Máskor pedig magam mögött.- Biztosan remek emberekkel találkozik. Nagyszerűen alakulhat a sorsa.- De nem mindig tudható, az enyém-e. Mármint a jelenlegi sorsom része-e.- Másé hogyan is lenne?- A vég nélkül tartó pokol, vagy akár paradicsom, lehet-e a sajátom? Attól elválasztani gondoljam magamat, nem?- Akar róla beszélni?- Nem, és meg sem próbálom. Nincs erősebb vágy bennem, mint hogy ne kelljen kóborolni újra és újra, úgy sejtem, hogy egykor ismert helyeken járok és a fáradtságtól nehéz tagjaimat cipelem tovább, az elkövetkező napig. Ha sötétben futok, akkor sem szaladok neki az asztal sarkának, vagy a széknek. A testem ismeri, hol vagyok.- Magam se ismerem jobban a jövőmet a múltamnál.- A paradicsom az, amikor elfelejtett a múlt? Ezt mondja?- Meglehet, Viotti, meglehet!- S lehet, hogy a pokol ilyesmi?- Attól tartok, hogy igen, Viotti.- Hiszen akkor egyszerre vagyok a pokolban és a paradicsomban. A hely, ahonnan indulok és ahová érkezek, ugyanaz lenne?- Talán. S maga lesz közben más.- Ezt akarjam?- Nekem erre nincs válaszom.

87