Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - B. Tóth Klári versei
3 3 3 3 B. TÓTH KLÁRI Figyelő dédmamák Porlepte doboz, gyűrt papundekli, esendősége megrendít, sorstárssá emelkedik. A kopott kartonfedél alól kiszabadul az ősök lehelete, életre kel a múlt. Látod ezt a molyrágta selymet, dédanyám báli ruháját, az első szerelem érintését, egy pillantás ígéretét, amiből nem mi lettünk, magába zárta egy hajdani tánc illatát, beledermedt az időbe; a halványkék selyemblúz, bevont gombjain barnás ujjnyomok, a csatos szaténcipő tapintásától emlékezni kezd a bőröm, dédmama bőrének folytatása, bordó bársonypongyoláján szerettem visszafelé simogatni a sorokat, hallgatni a sercegést. Isten kezébe tette kilencven éve gondját, vele a ráncait, hogy aztán kisimult arccal és kitárt lélekkel csusszanjon át az örökkévalóságba. A családi relikviák előhívják Anyu meséit esténként, ez a hátul kapcsos alsóruha lehetett német ükanyámé, fiatalon vitte el a szíve- halálos ágyán levelekben búcsúzott a testvéreitől, négy gyerekét szétosztotta köztük, mint valami örökséget... A préselt virágminta kifakult szirmai alatt gótbetűk gurultak végig a levélpapíron, nyomot hagytak, mint könny a szemráncban, ahogy patyolatlelke átgyöngyözött a másvilágra. Kotorgálok a doboz alján, belemászom, kiemelem az utolsó slingelt térítőt is, minden emlék szembejött már, generációk lépték át egymást a selymeken, papírba csomagolt dísztárgyakon át, beelőztek a nevezetesebbek, nagypapa ötvenhatos újságcikkei rivalizálnak ükapám szabadság- harcos ezüstpoharával, míg Berta nagymama gyöngyház berakású látcsöve szerényen lapul egy bársony erszényben, magába zárva az Operaház bal hármas családi páholyát, 88
