Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Kulin Ferenc: A 'modern' posztromantikus fordulata 1848-ban
presztízs-érdekeiről van szó, hanem annak az igénynek a megfogalmazásáról, hogy az abszolutizmus és az alkotmányos királyság eszméjének évszázadokon át zajló küzdelme szimbolikusan is érjen véget. Ha Bécs azt jelentette a világnak, hogy a magyar politika formális autonómiája csak addig terjedhet, amíg nem ütközik a monarchia érdekeibe, Pest-Buda majd jelentse azt, hogy a birodalom egészében az alkotmányos rend érvényesül. 1848 nyaráig, amíg az európai nagyhatalmak harcában vesztésre álló Habsburgok menteni akarják a menthetőt, az udvar Budára telepítésének terve számukra is reális és kívánatos alternatívának látszik. Amint azonban egy tartós és termékeny alku lehetősége kínálkozik a birodalmak fölött szerveződő pénzhatalmak és az abszolutizmus erői között, egy szuverén magyar királyság - kiváltképpen, ha még az osztrák tartományokat is megfertőzi az alkotmányosság ideájával - idegen testként ékelődne a tőke uralma alatt formálódó új világba. Mert amíg az abszolutizmus kulisszái mögött zavartalanul kiépülhet az állam intézményeit maga alá rendelő pénzhatalom struktúrája, egy szuverén, alkotmányos nemzetállam alól nem lehet kiszervezni a politikai akaratképzés műhelyeit. Petőfit nemcsak azért tekinthetjük a ’modern’-en belüli paradigmaváltás főszereplőjének, mert a romantikában új minőségűvé fejlődő Átélés dimenziójának medializálása révén az Életvilág és a Rendszer statikus-hierarchikus viszonyát átformáló kollektív tudati-pszichikai energiákat szabadít fel, hanem azért is, mert kortársai közül egyetlenként érez rá a Rendszeren túl, a Rendszer fölött formálódó Hatalom újfajta struktúrájának civilizációs katasztrófával fenyegető veszélyére. Szó sincs arról, hogy ismerné, értené a ’polgári világkorszakot’ meghatározó erők természetét - tegyük hozzá: ez a politika óriásairól: Széchenyiről, Kossuthról sem mondható el - de azt pontosan látja, hogy „Egy perc jöhet, s az épület ledől”, ha a politikusok nem teremtenek „egy új”, „a réginél szebb/... és tartósabb hazát”, azaz, hogy minden külső erőnek való kiszolgáltatottsággal szemben csak a nemzeti szuverenitás intézményes feltételeinek megteremtése jelenthet biztosítékot. Éppen a királyság intézményéhez való viszonyának változása mutatja, hogy számára nem a Rendszerben, hanem az azon keresztül érvényesülő Hatalom természetében koncentrálódnak a Rossz erői. A királyokhoz c. verséhez (1848. március 17.30.) írott kommentárja (1848. június 11.) szerint - miként láthattuk- még nem lát kezelhetetlen ellentétet a régi államforma és a forradalom céljai között (mi több: „elkerülhetetlen szükségét” látja még a monarchiának), az év decemberében születő agita- tív költemények {Itt a nyilam, mibe lőjem; Akasszátok föl a királyokat) viszont már az uralkodó személyében jelölik meg az átalakulás legnagyobb akadályát. /.../ Ezerfelé bús harcmező a hon, Arat rajt a halál irtóztatón, Itt egy falu, amott egy város ég, Százezrek zajától zúg a lég; S halál, rablás mind a király miatt - Akasszátok föl a királyokat! Hiába ömlik, hősök, véretek, Ha a koronát el nem töritek. 47
