Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Géczi János: Viotti - Tél

- Velencében a hóból csak annyi rakódik a házra, híd korlátjára, a Santa Maria della Salutéhoz a víztől felkapaszkodó lépcsőire, hogy erősebben látszódjon a dolgok centruma. Ostendében nem hogy hava, de szíve sincs a jelenetek bármelyikének. Csupa egymás mellé állított, egyenrangú dolog, amik a hótól együtt szédülnek meg.

Ambrusában a figyelem hegyezni kezdi a fülét ugyan, de arca meg nem rezdül. Viotti azonban ennyit is érzékel. Abbahagyta hát váratlanul hosszú okfejtését, hogy rájöjjön, mi is ébresztette föl beszélgetőtársa érdeklődését.- Brüsszelben sincs hó. Párizsban sem. Rómában vagy Thesszalonikiben sem. Hó egyedül erre van.- Mifelénk.- Az igaz. Hó az van.

(Januárban, az első napon, amikor szokatlan meleg az időjárás, hogy kirepülnek a barlangokból a bőregerek, de nem annyira, hogy a magasba emelkedjenek, olyan magasba, ahová egyébként szoktak, s a templomtorony fölötti hideg légrétegbe érve megdermednek. Egérszerűen visongva csaponganak, s ha egyik-másik túl magasra hatol, egyszer csak elvágják benne a sivítás vékonyka fonalát, úgy potyog alá, a teraszra, amelyet hó nem boríthat, de elárasztja a fűszálak kibúvását előlegező fóldszag, zuhogtak diónyi jégként. A paraplébőrű szárnyakat se tudják visszahúzni, félig kitárva maradva pereg az égből a sátánfajzatja. Látnod kell. A szürkületet, a kékholdat, a bolond reptűjószágokat. Azokat is. A teraszt, amelyen kora tavaszi az este, nem hótalan januári. Szép. Sál tekeredik a vállára, elégnek bizonyul annyi is. A sállal egybeöleli magát, Ambrusa, azzal együtt a szép. Mondom, hogy látni kell. Azt gondolom., itt az időm eleje, amelyre vártam. - A hajad szőke maradt! Felemelem egy fürtjét, hogy kézfejem háta érezze az arca melegét.

80