Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Géczi János: Viotti - Tél

Még feljebb emelem, hogy ne kelljen oly közel hajolnom hozzá, de arcommal is érzékeljem, arca parazsát. A szeme látta, ahogyan a szememmel látom, de a tapasztalata nem erősíti meg. Tétova. Azt feleli: - Szürke! Hát ennyi volt első kettesben történt beszélgetésünk veleje. Na és hogy arra gondolok, hogy az esélyt, amely nekem adja őt, nekem kell megteremteni.)- Havak! Egy hó az nem hó.- Igaz. Havak! - rá is biccent arra, ahogyan kimondja száján a szót. Ambrusa, nem hiába régről ismerik egymást, most meglátja Viottiban a havazást.- Merre jártál először?- Szekerekkel megyünk haza. Apámmal. Nem készítenek fel a hóesésre. Egyszerre lesz fehér minden, pedig egyidejűleg be is sötétedik.

(Mondod, közelebb férkőzik hozzánk a sós tenger, attól lehet nem havas a tél! De mondhatod: - Ne?n! Nem ezt mondom. Es arra figyelek, mit nem mondasz. - Nem a tenger közeleg, az kevés lenne ahhoz! — Hát mi akkor? - Az óceán! — Az. - Az veszi el a havazást, kell neki a hóié, ne apadjon el. És látnod kell, ahogy elmondom számára magyarázatul mindezt, mint aki gyűrűt fogott az ajkai közé, egy teljesen kerek arany gyűrűt a piros alsó és felső ajka között, és annyit mondott csupán: - 0!)

Viotti beszédét folytatásra alkalmasnak találja Ambrusa, és a sötétedésben megnőnek az út melletti fák, besüpped a hóba a kerék, s a lovak prüszkölnek. Pokrócokba, szőrmékbe bugyolálják magukat az emberek, s hogy elkopik az út körül a biztonságos, ismert táj, rábízták magukat a jószágokra, végső soron azok ösztönére. Ekként érkeznek haza, az udvarházba a timsóval, a ronggyal, a bőrzsákokba gondosan bekötött mésszel.

(Hajön is, merről érkezik? De nem mondom ki: - Merről? És nem is válaszolhatsz, honnan is. S hogy azt kérdezi tőlem az O-ja után, amely mint a gyűrű, az ajka között úgy kerekedik: - Melyik? -Melyik is? Nézzük! Mit gondol? - Talán északról, talán nyugatról! - erősködik. És ezek mindeddig a leghosszabb mondatai, amelyek fölött tétován, mint amely galamb nem akar leszállni a mezőre, kereng a tekintete. S tekintetére eresz is borul, két boltíves szemöldöke. És tekintete nyomában északra nézek, a hegyekig, elfordulok, hogy kövessem, nyugatra, a nyugati hegyekig. Nem látok a hegyeken kívül mást, de ő láthat, azt gondolom akkor és azt most is. - A végtelenről érdemes beszélni, legyen az levegőben, vízben vagy földben!)- A nyersanyagnak télvíz idejéig meg kell érkeznie. A mész könnyen pocsékba mehet. A rongy meg, ha átázik, büdös, mint a szar.- Már annak, aki érzi a szagot!

Viotti rábiccent, tudatában van annak, hogy Ambrusa nem érzi a szagokat, s arra, hogy ezt ismét elfelejtette. S arra is, hogy igyekszik a továbbiakban nem elfelejteni.- Büdös az! Nem lehet meglenni mellette. Az enyvénél elviselhetetlenebb.- Az enyvet dögszagúnak mondod! Láttam eleget dögöt, hogy tudjam, milyen a szaga.- A rothadó rongy szaga a kérődző állatok szarára emlékeztet.- Mindenkit?- Engem.- Mást?- Nem tudom. Nem hallottam erről beszédet.

81