Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Oláh János: Az éjféli gyors

azonban nemhogy visszafordult volna, még csak meg se hőkölt. Erre döngő, széles léptekkel, ahogy a parasztok előtt szokott sétálni föl s alá az istálló nagyságú fogadószobában, ha azok valamiféle regulázásra szorultak, elindult, hogy útját állja a betolakodónak. Micsoda szemtelen népség, morogta dühödten, ezek még olvasni se tudnak! Saját kezűleg mázolta rá egy zsalugáterra, amit a kamráról tépett le: a hivatali ügyintézés bizonytalan ideig szünetel. A feliratot kiakasztotta a kertkapura, nem létezik, hogy bárkinek a figyelmét elkerülje, gondolta, hiszen a tábla csaknem akkora volt, mint maga a kapu.

Az ajtóban Teribe ütközött. A nagy indulat azonnal elpárolgott belőle. Ossze- roskadt. Kopasz fejét vénemberesen előrelógatta. A kezét tördelte.- Te vagy az? - kérdezte fölöslegesen.- Azt mondtad, értem jössz - hadarta Teri szemrehányóan, mellőzve a fölösleges választ.- Mondtam, mondtam, de látod, mi van itt, mi szakadt a nyakamba ezzel az istenverte csomagolással! Egész éjszaka nem aludtam, és még így is egy csomó holmi itt marad, pedig Pesten mind aranyat érne.- Elát, ha te ezt a sok kacatot többre becsülöd nálam, akkor akár el is mehetek -vonta föl a vállát Teri sértődötten, és úgy tett, mintha menni készülne. Elfordította az arcát. Fitos orra, széles csontú, sovány arca élénken világított elő a sötét kendő alól.- Várj! - szólt rá Tarkó, de alighogy kiszaladt a száján a szó, menten meg is bánta.

Mért nem hagytam elmenni, miért, én marha, hát kell nekem ez az újabb kölönc a nyakamba, nincs elég bajom nélküle is? - korholta magát.

De hát Teri túlságosan is csinos volt ahhoz, hogy csak így egyszerűen kidobja. Es részegítően fiatal. Ez a fiatalság egyáltalán nem tartott kapcsolatot az évek valós számával. Az arca, a tekintete, a viselkedése egy gyereké volt, az alakja azonban érett nőt sejtetett. A lány madárrebbenékenysége, friss sarjúra emlékeztető hajlékonysága nem e világra való volt, talán ezért ingerelte annyira Tarkó túlzottan is gyakorlatiassá gyalulódott érzékeit.

Teri ártatlansága bizonyos szempontból már-már nevetséges volt, túlhajtott hiszékenysége csaknem butaságnak látszott. Tarkó mégiscsak, akár egy csapdába, úgy esett bele. Eleinte nem is szántszándékkal hazudott, mondott nagyot, csak megnevettetni akarta a lányt. Teri azonban mindent komolyan vett, olyan lobogó csodálkozással nézett bele Tarkó szemébe, hogy az elszégyellte magát, a legszívesebben mindent bevallott volna: nem rokona a miniszterelnöknek, a karácsonyt nem az Országházban töltötte a pártfőtitkár vendégeként; elmondott volna mindent a körülményeiről, a családjáról úgy, ahogy van, de már nem lehetett. Túlzottan belebonyolódott a hazugságaiba, maga se tudta, mi igaz, és mi nem belőlük.

Az igazságról egy szót se, ez a parancs az életelvévé vált, belerögződött az idegeibe, olyannyira, hogy ha akart volna, se tud talán színt vallani. Meg kellett tagadnia a családját. El kellett felednie mindörökre, hogy az apja főszolgabíró volt. A hazugságait alátámasztandó, még az okirat-hamisítástól se riadt vissza. Veszélyes lett volna, ha elszólja magát. Nemcsak a karrierjével, az is lehet, egyenesen az életével játszott.

63