Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 10.)

hozatott, vízzel töltött, nyakig érő, nagy kádban. Elfáradtam az evickélésben, mire egyik végétől a másikig jutottam. Ott tanultam meg úszni.

Megesett, hogy étkezési idők alkalmával is a társaságában maradtunk. Saját asztalához ültetett s nekünk is terítéket hozatott. A cseléd szolgált ki bennünket is. Hruska úr azt mondta róla, hogy ő a házvezetőnő. Amikor megszólította, mindig úgy kezdte: „kérem, kedves Margit”. Nekünk Margit néni volt.

Akkor lettünk szomszédok Hruska úrral, amikor első elemibe kezdtem járni, és beköltöztünk a tanyáról Püspökladányba, a Darányitelepre, a Karacs Ferenc térképcsináló utca egyes számú házba. Nem szerettem az utcanevet, mert hosszú volt. Másik gyerek csak annyit mondott az iskolában, amikor a lakcímét kérdezte a tanító úr, hogy Déli sor kettő, én meg hiába egyes szám alatt laktam, hosszan tartott, míg elmondtam az előzményt.

Pedig az a Karacs Ferenc máig legjelentősebb embere Püspökladánynak, amint jóval későbben megtudtam. Rézmetsző és térképkészítő volt. Püspökladányból a debreceni református kollégiumba került és ott Csokonai Vitéz Mihállyal barátkozott. Később, a pesti házába olyan barátok jártak, mint Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Fáy András és a Bánk Bán szerzője, Katona József.

Szűkebb lakókörnyékünkről, a Darányitelepről is későbben tudtam meg, hogy híres miniszter volt a névadó, aki jó szándékkal mérette szét itt a házhelyeket, kispénzű emberek számára. Ámde a település egészéhez képest alacsonyan fekvő volt ez a falurész, ahol minden eső után megállóit a víz az udvarokban, de az utcán is. Nagy munkával kiásott, elvezető árkokkal próbált védekezni a nép. Mégis örökös volt a sár, mert az árok sűrűn eltömődött. Hiába vikszeltük fényesre a lábbelinket - iskolába, templomba, bálba menet, vastagon sáros lett, mire a tetthelyre értünk.

Mély árok és széles szekérút választott el bennünket Hruska úr jóval magasabban fekvő kertjének zöldre festett drótkerítésétől. Ha sáros időben mentünk hozzá, ajtó előtt kellett hagynunk cipőt-csizmát és felvenni az odakészített, puha papucsokat.

Megint csak utóbb szerzett információk alapján mondom, hogy ez a Hruska úr takarékpénztári tisztviselő volt eredetileg. Úgy mondták a faluban, hogy a zsidóbank igazgatója. Nyugdíjas korában meg tűzoltó főparancsnok lett Püspökladányban. Bérelte a hatholdas vallásalapítványi kertet, házat építtetett rá magának, és agglegényként élt benne.

Fentebb, amikor először említettem a nevét, mondtam, hogy az ő házában jutottam életemben először telepes rádió közelébe. így igaz, de tulajdonképpen korszerűtlen dobozka volt már az a rádió. Ennek ellenére csipkékkel díszített emelvényen állott a sarokban.

A korszerűséget, meg a szükségszerűséget a tekerős telefon képviselte. Senkivel nem beszélt rajta Hruska úr, csak, ha tűzesetet jelentettek. Ilyenre meg nem emlékszem.

A tűzoltómunka rejtelmes, jelképes rangját hirdette még egy falra feszített, fekete bársonyszőnyeg, amelyre két fényes, egymást keresztező kard, egy vakítóan fénylő sisak és két darab rézzel kivert baltaféleség volt rögzítve.

Hruska úr házának, pontosabban háztartásának figyelemre érdemes tartozéka volt a már szintén említett cseléd. Olyan személy tehát, aki főz, mos, vasal, takarít. Az volt a státusza, mint Ágnes nénémnek a patikuséknál. Azzal a különbséggel,

51