Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 10.)

hogy Hruska úr cselédeit örökösen körüllengte az a pikáns hiedelem, hogy ágyasokként is jelen vannak a főtűzoltó életében. Gyorsan leszögezem, hogy annak a másik szóbeszédnek, amely szerint Hruska urat ferde hajlamok vonzották volna hozzánk, semmiképpen sincs alapja. Egyszer észrevette, hogy a kerítés utcai oldalán kapaszkodva próbálunk szilvát lopni és betessékelt bennünket a kertbe. Ott azt mondta, hogy amiből és amennyit akarunk, most és bármikor. Lelkendezve beszámoltunk a dologról otthon és attól kezdve sűrűn jártunk Hruska úrhoz. Könnyen engedtek szüléink, hiszen látó- és hallótávolságon belül maradtunk.

Felnőttként visszagondolva rá, csendes, komoly, fegyelmezett, voltaképpen szomorú úriember volt. Játékainkban mérsékelten vett részt, és ha szükségét látta, fegyelmezett bennünket, rendre intett bennünket.

Amikor idáig jutottam az emlékezésben, csörömpölve földre hullott kezemből a villa.- Mi baj van megint? - kapta rám tekintetét a tolmácsnő. - Ez se ízlik?

Idétlenül vigyorogtam, és akként viselkedtem, akárha álomból ébrednék. Az

asztal alá ereszkedtem, hogy felszedjem leesett villámat.- Láthatja, hogy már alig van a csirkéből - üzentem az asztal alól.- Mért hunyja le az egyik szemét?- Nem hunyom le.- De lehunyja. Pislog, hunyorog, becsukja, leesik a feje, és közben kihűl az étel. Figyelem magát.

Ettől a megjegyzéstől megijedtem. Furcsákat láthatott, ha valóban figyelt.

Gyerekkori, bohóckodó szokásom volt, hogy lehunytam a fél szememet és vak emberként ijesztgettem társaimat. Igazság szerint ez pihentető is volt lecsukott szememnek. Avagy éppen kimeresztettem, ami szintén borzongató tudott lenni, főként a kisebbek számára. Olyat is tudtam, hogy kilógattam a nyelvemet a szám sarkán, és úgy hagytam, amíg ijedezni nem kezdtek ettől is. Volt, hogy egyszerre produkáltam mind a kettőt.

Az iskolaorvos szerint csak rossz szokásom volt a szemlehunyás, de sorozásnál megállapítottak valamelyes szemgyengeséget. Manapság is gyakran ébredek úgy, hogy kinyitom a bal szememet, a másikat meg csak percekkel utána.

Gyerekkori mutatványom volt az is, amikor zsebkendő nélkül, a puszta tenyeremmel törültem az orromat alulról fölfelé, miközben szörcsögő hangot hallattam. Ez nem szándékoltan gonosz cselekedet volt, hanem addig formálódott viselkedési automatizmusom integráns része.

Hruska úr szokatlanul kemény dorgálása plántálta belém, hogy ez megengedhetetlen!

Dermesztett a feltevés, hogy a Hruska úr előtti időkig sodródtam vissza és nativusként törültem orrot a tolmácsnő szeme láttára.

Kutyaharapást szőrével, gondoltam, és a szorosan összezárt, vékony női lábszárakra vetett, zavart pillantás után visszakapaszkodtam az asztal alól a székemre. Felmutattam a villát, és bevallottam, azért ejtettem le, mert igyekeztem úgy markolni, ahogyan azt Hruska úr tanította hajdanán.

Vagy nem cselekedtem semmi rosszat, vagy tapintatos volt a tolmácsnő. Közbeszólás nélkül hallgatta rövid összefoglalómat Hruska úrról. Azzal fejeztem be, hogy voltaképpen csak azért érdemelt pár szót, mert átvezet Szilárd Zoltán úszóbajnok barátomhoz, akiről viszont hosszabban kívánok szólni.

52