Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Papp Tibor: Műhely-forgácsok
tócsarnokba. A csarnok a Balthar épületekre (a budapesti Nyugati pályaudvarra) emlékeztető stílusban épült. Nagyon széles és magas, tetőzete fémszerkezet, melyben üveglapok vannak. A teremben emeletnyi magasságban széles balkon fut körbe, melyet vékony fémoszlopok tartanak középen. Két sor vékony fémoszlop. A balkonnak a védőrácsa (könyöklője) szintén század eleji hangulatot idéz. A nagy terem főfalán, a bejárattal szemben szintén egy hatalmas, csempéből kirakott kép látható. A balkonra felvezető lépcsőnél pedig egy hattyús, rózsaszínű flamandos kép. Az irodalmi estet Armand Rapoport szervezte, aki maga is költő, s akivel egy- szer-egyszer találkoztam már az Union des Ecrivains-ben, és a Polivánov körben. Ott volt a Pompidouban a Gherasim Luca emlékesten, amikor autókürtökkel fűszerezett ritmikus szöveget adtam elő, s azt szerette volna, hogy itt is valami ilyesmit csináljak. Alapjában véve Rapoportot nem ismertem, fogalmam sem volt, hogy miért éppen ezt kéri tőlem, s hogy milyen beállítottságú valójában. Aztán megkaptam a felkért költők névsorát, amelyikben az egyetlen, akit költőként nagyra tartok, Jacques Roubaud volt, aki - később sült ki - Aigi december 1-jei párizsi vendégszereplése miatt nem vállalta a fellépést, mert Aigi estjére is hivatalos volt. így tíz szereplő maradt: Michel Deguy, Marie Etienne, Jean Pierre Faye, Josée Lapeyrére, Pierre Lartigue, Tibor Papp, Armand Rapoport, Lionel Ray, Paul Louis Rossi és Sapho. Az est hivatalosan 8-kor kezdődött, de én 5-re odamentem, hogy próbálni tudjak. A hangosító berendezés már ott volt, de a technikus csak fél hatkor jutott oda, hogy foglalkozni tudjon velem. A Rythmepaien-t adtam elő. Hat órára munkából kijövet Kukuca egyenesen odajött, s elmentünk vele harapni valamit, amiből egy McDonald’s óriási hamburger lett. Egyszer-egyszer, mint minden ritkaság, ez is különlegesnek, finomnak tűnik. Hétre értünk vissza, s ekkor már elég sokan voltak a teremben, nézték a kiállítást. A két kiállító művész nevét elfelejtettem, mert nagyon nem tetszettek. Ott volt Michel Deguy, Josée Lapeyrére, akit most ismertem meg, Paul Louis Rossi, akit még a régi Polivánov körből ismertem Mitsou környékéről és Pierre Lartigue. Üdvözöltük egymást, semmi több. Aztán megérkezett Franyoise Hán, aki nagy drukkerem lett az utóbbi időben, s úgy gondolom, kíváncsi arra, amit csinálok. Az elején kíváncsisága bizonyára bizalmatlanság volt, hiszen belecseppentem az Union des Ecrivains vezetőségébe anélkül, hogy valaki egy sort is olvasott volna tőlem az egy szem J.-P- Faye-t kivéve, aztán átfordult a kíváncsiság baráti érdeklődésbe. Francoise olyan mint egy kisegér. Sokszor eszembe jut Mándy Iván novellája, melyben az elszakadt filmet egy külvárosi moziban az esztrádra szürke köpenyben felkapaszkodó vékonyka jegyszedőnő meséli el a nézőknek. A Lara Vinci Galériába is elment megnézni, hogy mit csinálok számítógépen. Nagyon intelligens, kulturált nő, kár, hogy mindig savanykás, hogy nem iszik, nem eszik. O az egyetlen, akivel többször találkoztunk már modern hangversenyen, neki is van IRCAM-bérlete. Franyoise odaült mellénk, Kukucával is jól megértik egymást. Nemsokára megérkezett Marie- Odile Faye, Faye nélkül. O is odatelepedett mellénk, barátságosan. A francia költők elmentek vacsorázni, s csak fél kilencre jöttek vissza. Fél kilencre minden szereplő helyben volt, még Sapho is, akit nagy várakozás előzött meg. Öt a televízióból ismerik, mert énekesnő is és országszerte ismert excentrikus. Megérkezett a Barientos kvartett is. Kilenc előtt néhány perccel a Le Monde de VArt igazgatója nyitotta meg a La mórt subit című sörmárka nevét viselő költői estet, őt követte 39
