Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Papp Tibor: Műhely-forgácsok
az est fő mecénása, a belga sörgyáros feleségének sörtani előadása, aztán a költők következtek. Elsőnek Josée Lapeyrére. Gyenge volt, és úgy olvasott, mintha gyúrt tésztát nyomna ki a szájából. Utána Michel Deguy következett, aki - bár nem rajongok azért, amit csinál - kétségtelen jó szöveget olvasott fel, hármat és az előadásmódján is áttört a tehetség. Paul-Louis Rossi a mammmmáról, olaszról spanyolról írt anekdotázó, mesélő szöveget, ami mindennek nevezhető, csak versnek nem. Pierre Lartigue előadásán és szövegein szintén érezhető volt a tehetség. Nem mesélt, hanem szóról szóra indukálta a verset. Marie Etienne egy prózát olvasott fel, melyet nyolc-tíz ismert szerzőből idézett össze. Kár hogy nem tudta értésünkre adni az írás elején és az írás természetes medrében, hogy idézetekről van szó. Ha csak egy-két olyan tipikus fordulatot beletett volna a szövegébe, amiről mindenki rögtön tudja, hogy ez Céline, ez Cendrars szöveg... Közben megérkezett Rosenberg Ervin és felesége Murielle, régen láttuk őket, s meglepődtem, hogy vettek maguknak ennyi fáradságot. Váratlanul Bandika úr is befutott, Kará- tson Endre. Mellénk ült, és jelezte, hogy utána beszélni szeretne velem. Előttem Jean Pierre Faye olvasott fel. Okos, igen intellektuális szöveget olvasott, de költő- ileg mintha hiányozna belőle valami. En voltam a hetedik szereplő. A Pogány ritmusok francia változata most már egy jól begyakorolt hangos performansz, amiben megtaláltam a magyar és francia szöveg egyensúlyát. A fellépésemnek átütő sikere volt, szinte robbant a taps a végén. Alig ültem le, már odajött mellém valaki, hogy ideadná a címét, lennék olyan kedves és értesíteném, ha valahol fellépek, mert neki ez nagyon tetszett, ilyet még nem hallott. Közvetlen utánam Sapho következett, akit látszólag megzavart a fellépésem, mert bocsánatkéréssel kezdte, mondván, hogy egy ilyen átütő erejű költő-zenész után nehéz valamit csinálni. Felliniről olvasott fel egy teljesen klasszikus stílusú és klasszikus szemléletű, elég gyenge prózát. Utána Lionel Ray adott elő három szöveget, melyből az első kedvenc költőinek halálával s az elhalálozás dátumával foglalkozott - ennek volt valamilyen intellektuális feszítő ereje. Utolsónak Armand Rapoport adta elő verseit. Rosszak voltak, és rosszul olvasott. A végén többen odajöttek hozzám gratulálni. Az est végére befutottak Jacqueline Cahenék is, és Jean-Pierre Balpe a feleségével. De olyan későn, hogy csak az utolsó költőt hallották. Végül mindenkitől elbúcsúztam, és elmentünk Bandika úrral egy kávéházba, ahol az volt mondandójának a lényege, hogy újra kellene indítani a Magyar Nyelv és Kultúra Baráti Körét, azzal a céllal, hogy az itt élő neves művészek, írók emlékezéseit gyűjtse be a megrendezendő előadásain. Kíváncsi volt, hogy Palival mi miért szabotáljuk a kört. Elmeséltem neki esetemet (nem Tóth Marival, hanem) a Magyar Intézet igazgatójával, Vigh Árpáddal, aki röviddel megérkezése után levelet írt nekem, hogy szeretné ha részt vennék a tanácsadói testületben. Egy vasárnap délutánra hívta össze tanácsadóit. Az intézetbe megérkezve nagy volt a meglepetésem, mert ott volt minden általam ismert párizsi magyar egyesület és egylet árpádzsinóros elnöke és vezető Mari nénije. Kisült, hogy nem tanácsadókra van szüksége az intézet igazgatójának, hanem egy olyan egyesületre, mely a párizsi magyar egyesületek csúcsképviselete lesz. Engem, mint a Magyar Műhely emberét hívott meg, és ott volt a Magyar Nyelv Baráti Körének elnöke, Lovass Margit is. Átlátván a szitán, kiugrasztottam a nyulat a bokorból, s hozzátettem, én a műhelytől függetlenül is ellene vagyok a csúcsszervezeteknek, főleg olyan helyzetben, mint a miénk, ahol a 40