Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Papp Tibor: Műhely-forgácsok
vízió képernyőjére. Az ernyőn megmozgatott szöveg egyszerre kép és egyszerre írás, ezt nevezi Nagy Pál képnyelvnek, konkrét megjelenési formáját pedig képszövegnek. Tizenöt évvel ezelőtt emelte be irodalmi eszközei közé Nagy Pál a videót - fontosabb képszövegei: Szemrebbenés nélkül, Amaryllis, Phoné., Egy magánhangzó autonómiája, Intimex, Szködök és az 1992-ben befejezett Secret. Molnár Katalin is több képszöveget alkotott, a Tapis roulant címűt közösen Nagy Pállal. Székely Ákos tartozik még a műfaj jelesei közé, Németh István technikai segédletével alkotott műveivel többször szerepelt már az ország határain kívül is. A számítógépes irodalmi művek az ötvenes évek végén jelentek meg az irodalomban. A papírtól, a klasszikus szemlélettől a hetvenes évek közepén kezdtek elszakadni. Mai ismereteink szerint irodalmi alkotást akkor, és csak akkor, tekintünk számítógépes műnek, ha a mű szerkezetének elengedhetetlen része a kombinatorika és/vagy a véletlen és/vagy a folyamat megszakíthatósága. Az első magyar nyelvű számítógépes irodalmi művemet a Vendégszövegek számítógépen 1 1985 augusztusában mutattam be Kalocsán, a Magyar Műhely-találkozón. A kilencvenes évek elején jelent meg a Disztichon alfa című automatikus versgenerátorom, 2000- ben programoztam a Hinta-palinta című dinamikus költeményt. A felsorolt műfajok egyedi darabjai számos esetben nehezen valósíthatók meg könyv alakban - ahhoz, hogy zavartalanul, előítéletek nélkül élvezhessük őket, változtatnunk kell irodalmi habitusainkon. Ugye, öröm is, meg baj is, hogy gazdagodunk!? A zsebben tartott érmék helyett hozzá kell szoknunk a hitelkártyához. Piros sapkás forgalmista tiszteleg az induló vonatnak. Ha nem locsoljuk emlékezetünkkel, ha nem beszélünk róla, akkor a sínek indái a tokaji Kopasz tövében nyár végére összeaszalódnak, s ha nem emlegetjük eleget, akkor lőtt galambként zuhan bele az éjszakába apám válláról az aranyozott szárnyas kerék, gyermekkorom legendás madara. 06 NAPLÓMARADÉK 94-BŐL 1994. november 21., hétfő (Párizs) Kardos Gábor telefonált, érdeklődött, hogy elolvastam-e a múlt héten ideadott József Attila-fordításokat és a bevezetőt. A bevezetőt elolvastam, nem tudtam, hogy mondjam meg neki, hogy véleményem szerint nem jó úton jár, hogy ez nem fogja József Attilát szolgálni. A versekkel kezdtem, amit Claude Maillard megnézett, nem az egészet, csak az elején beleszagolt, s első megjegyzése az volt, hogy nagyon egyetemi ízűek a fordítások, hogy nem költő munkája. Valóban nem az. Mondott is egy-két példát. Alapjában véve a versekről nincs véleményem, mert mindig a magyar szöveget keresem a francia mögött, én nem tudom szűzen olvasni. Arról nem is beszélve, hogy tisztelem ugyan József Attilát, nagy költőnek tartom, de nem annyira, hogy csak azért mert az ő sorai, seggre essek a francia sorok előtt. Az előszóban - nem tudok belőle idézni, mert Claude Maillard-nál van a kézirat - hosszú Köstler-idézettel, azaz Köstlerrel mondatja el, hogy József Attila 37
