Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Gál József: Horváth János, a sorsfestő

tünk a Bakonnyal, a Balaton-felvidékkel, tetszett az Őrség. Ezt elmondtam Bárdo- si János barátomnak, a Savaria Múzeum korán elhunyt néprajzosának. 1972 áprilisában szólt János, hogy menjünk Szalafőre, mert ott van egy eladó ház. Nagyon megtetszett ez az öreg zsúptetős épület környezetével, az egész őrségi tájjal együtt. Megvettük. A zsúptető karbantartása - ezt csak úgy mondom - ma kisebb luxusnak számít, hiszen ehhez különleges rozsszalmára és a zsúptetőt készítő mesterre van szükség. Manapság mindkettőből nagy a hiány. Mi már harmadszor voltunk kénytelenek cserélni a tetőt. Nem olcsó mulatság, de szeretnénk megőrizni olyannak, amilyen volt új korában. Az őrségi táj mellett nagyon megtetszett - ma már csak az idősebb korosztály által használt nyelv is. Ilyen szavakat hallottam, amit nem tudtam mit jelent: leányi ficuka, ami nem más, mint a barázdabillegető vagy a fágitu király, a házi rozsdafarkú. Nem mehetek, mondja az a szalafői ember -, akinek fáj a lába. Egyébként tényleg a második hazám lett Szalafő. Nagy öröm és megtiszteltetés., hogy 2010-ben a falu díszpolgárává választottak.

Nyugdíjazásod óta szinte az egész évet ott töltitek feleségeddel. Eló'tte azonban sok száz hallgató, tanítók, tanárok, népművelők ismerkedtek általad a képzőművészettel. Mi a különbség a hivatásossá váló képzőművészek képzése és a „köznapi” képzőművészeti oktatás módszertana között?

Nem hiszem, hogy lényeges különbség lenne. Legalábbis ha visszagondolok arra, hogyan korrigált Hincz, és én hogyan oktattam, nem látok eltérést a kétféle módszer között. Ha ott a növendékek előtt a modell, és róla portrét vagy aktot kell készíteni, elmondom a lényegét, amely ugyanaz a tanárképzőn is, meg a ma már Képzőművészeti Egyetemnek nevezett intézményben is. Hincz megtanított bennünket a látvány alaposabb megfigyelésére és a mesterségbeli fogásokra a festészet technikájában.

Ezt elfogadom, de egy alsó tagozatos vagy egy a rajzhoz még csak nem is konyító általános iskolás ilyenféle instrukciókkal vajmi keveset tud kezdeni. Ilyenkor mit tud, mit tehet a pedagógus a gyerekkel?

Például azt, hogy megmutassa - a rajzolás szép játék. A játékot bizonyára szívesen veszik a gyerekek, s közben azért még némi figyelmet is lehet ébreszteni a képek, rajzok iránt. A népművelőknek képzőművészeti esztétikát kellett volna a stúdium szerint tanítani. A filozofálgatás helyett én inkább művészettörténetet tanítottam. Azt szerettem volna elérni, hogy legalább a legfontosabb korokkal, stílusokkal ismerkedjenek meg. Egyáltalán azt, hogy legalább szeressék meg a művészetet. Mert bizony néhány főiskolással is meg kellett szerettetni. Természetesen voltak elhivatottak is közöttük, akik sok energiát fektettek a tanulásba, és meg is lett az eredménye. Ne vedd dicsekvésnek, de elmondom, hogy volt egy csoport - sok igazi tehetséggel. Ketten közülük bekerültek a római képzőművészeti akadémiára. Az intézmény színvonalát nem ismerem, de azt írták, jó reklámot csináltak a szombathelyi rajz tanszéknek, mert kérdezgették, hol készültek, hol készítették föl őket. Szigorú voltam-e? Én nem mondanám szigorúságnak a gyakorlatomat, hiszen csak azt vártam el tőlük, hogy aki amire képes, azt a legjobb színvonalon csinálja meg.

23