Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Gál József: Horváth János, a sorsfestő

merkedtem a környékkel, sok és sokféle emberrel. Közülük egy érdekes, rokonszenves személyiséggel, Kovács Gyula nevű, egy márciustól októberig mezítláb járó juhásszal. Kölcsönösen tiszteltük, segítettük egymást. Sajnos 47 évesen meghalt, szétcigarettázta a gégéjét. Halálát Egy juhász emlékére című képemmel gyászoltam meg. Hajdúböszörmény után a hortobágyi alkotótáborba jártam. Ez a tábor még az 1930-as években Káplár Miklós által alapított alkotótábornak az utóda. Ide télen - február 15-től március 15-ig - lehetett menni. Tanítványaim ebben az időben szakmai gyakorlaton voltak, így lehetőségem volt a részvételre.

Másik emlékezetes alkotótáborod az egykori Jugoszláviában a Szabadkához tartozó bucka-gányói tábor. Ide hogyan jutottál el?

1969-ben, szombathelyi kiállításán ismerkedtem meg egy szabadkai festőművészszel, Torok Sándorral, aki többször is hívott az akkori jugoszláviai bucka-gányói alkotótáborba. A meghívást igyekeztem elhárítani. Arra hivatkoztam, hogy a hallgatóimmal terepgyakorlatra kell mennem. Megkérdezte: hányán vannak. Tizen- ketten - mondtam. Akkor gyertek mind. Amikor megérkeztünk, éppen akkor robbantottak egy bombát Szabadkán. Ez is az emlékek közé tartozik. A maradandóbb azonban a lenyűgöző szépségű Szabadkával, az alkotótábor környékével való ismerkedés. Egy alkalommal Poszler György barátom is elkísért ide, Kosztolányi világát keresve. Nagyszerű kiállításokat rendeztünk, sok-sok ember nézte meg képeinket. Megismerkedtem itt is több rokonszenves emberrel, Gál Jóskával, az alkotótábor tulajdonosával (ez egy magántulajdonú tábor), fotósokkal, újságírókkal, magyarokkal, szerbekkel, bunyevácokkal.

Felejthetetlen élmény volt. Ezekben a nemzetközi alkotótáborokban találkozhattam a jugoszláviai, erdélyi, kárpátaljai magyarokkal meg franciákkal, hollandokkal, németekkel is. E barátsággá alakult kapcsolatoknak volt az eredménye, hogy több nyugati városban - Breda, Essen - is kiállíthattam. A külföldi kiállítások mellett természetesen idehaza is számos tárlaton vettem részt, és két pannót is festhettem az Alföldön. Az egyiket a hajdúhadházi Művészeti Általános Iskolában, a másikat a debreceni Aranybikában. A szállóban Krúdy arcképét festettem meg. „Itthon” meg Celldömölkre és Oriszentpéterre festettem pannót.

Közismert, hogy az alkotótáborokért a fizetség egy-két alkotás.

Igen. Persze a képzőművészek mindig a legjobb munkájukat adják oda, hiszen néhány évtized múlva majd az itt hagyott képek alapján mondanak ítéletet róluk. Igaz, ezek a képek később hiányoznak, például egy katalógus összeállításánál, különösen, ha még egy repró sem készült róluk. A táborokban megismert kollégáim révén jutottam el személyesen is Franciaországba, Németországba, Erdélybe, Kárpátaljára.

Az igazi „alkotótáborod”, talán második hazád neked évtizedek óta már Szalafó'. Hogyan találtál rá?

Biztos emlékszel rá, hogy a 60-as, 70-es években viszonylag olcsó volt az üzemanyag, így lehetőségünk volt bejárni az országot és Európa nagy részét. Ismerked22