Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Győri-Nagy Sándor: Kultúrjelentések nyelviesülése: a hang és az érzet, a gyök és a képzet

beavatkozásra csábít, és mi élünk is ezzel. A mű immanens struktúráival szemben mi egy mesterséges és alanyi rendszert hozunk létre - idegen anyagból. Miközben fragmentáljuk a regényt. Nagy kérdés, hogy az így kiformálódó világkép kié is: a miénk vagy a hajdani íróé? Ennyit a posztmodernről.

Es itt tornyosulnak előttünk könyvek és halmozódnak cédulák, címekkel, könyvtári jelzetekkel, egy-két soros annotációkkal. Csűrös Miklós barátom legutóbbi könyvéből írtam ki egy sort egy régi Rába György-novellából: „Nők, emberek, akiknek az élet szótárból tanult nyelv”.

Itt egy cetli: Szógettó. Utána három felkiáltójel. Talán még emlékszik rá valaki 1989-ből. A magyar neoavantgard bámulatos és oly sokakat irritáló gyűjteménye volt. Főszerepben Szentjóbyval. Aki 1974-ben írja, hogy 1965-ben (mi gyarlóképpen áttérőben voltunk az egyetemen a történelmi grammatikából a leíróba) a szótárírók számára végzetesnek mondható lelkiállapotba került, hiszen rájött, hogy a jel és jelentés között nincsen kapcsolat, „néhány tradicionális lángelme áriáját a falhoz basztam...”, mert végül oda lyukadt ki, hogy a művészet hazugságaival „az élet lényegét födi el”. Valahogy még ez is ide tartozik.

Es itt van a méltán elfeledett Spetykó Gáspár, a posztpetőfiánus költér, egy gombkötőmester fia Gyöngyösről, aki versei után előzékenyen szószedeteket fabrikált, hogy olvasói mindent megértsenek.

Emitt egy elkoszolódott Ablak-Zsiráf. Mérei Ferenc és V. Binet Ágnes lelel- ménye. Utánanéztem: 2010-ben a 36. kiadása jelent meg. „Képes gyermeklexikon”, egyben persze szótár. 1200 címszóban - szóban - a világ. A gyerekek tudathatárán belül és mégsem gügyögve - rövid, szabatos értelmezésekkel. Elogy mégis lehet benne valami rafinéria, azt az jelzi, hogy tízegynéhány évvel ezelőtt egy Zilahy Péter nevű író újraírta Az utolsó ablakzsiráf cím alatt. Igazi „jugoszlávmagyar” regény, balkáni rémálomvalóság, hatvan címszóban.

Es itt van egy-két Mitológiai ABC. Ilyen-olyan merítésűek: nevek és esetek szabatos rendje képtelen elfedni a mítoszok kavargását és összevisszaságait. Nem is lehet: a terükben és személyeikben összefüggő kistörténetek nem adnak ki valami folytonosságot, hiszen minden mítosz idődén, de darabról-darabra, címszóról-cím- szóra egy világkép kinyomatai.

Es a kedvencem a „Szirmay”. Két példányban is. Az egyik az eredeti fénymásolata, a másik a fordítás, amely Kolozsváron jelent meg, de magyarországiak adták ki, amit aligha képzeltünk volna el a Pepita zakuszka idején. A magyar régiség legkülönösebb könyveinek egyike. Latinul mondja el, hogy mi a magyar. Hungária in parabolis. A teljes magyar történelem, hiedelemvilág, tájak és versek közmondásokban, szólásokban, parabolákban. Tóth Béla anekdotakincse szemelgeti majd a javát, mégis mennyi minden marad benne... Főleg a (kényszeres) szerkezet. Hogyan is lehet egybefolyatni mindent egyetlen szövegtengerbe - ételeket és lóneveket, szekércsinálást és labancot (ez a Lobbants! szóból jön...), a tárogatót meg a tótot az ő pogácsájával? Úgy, hogy egyrészt §-okba szedem őket (120-ba majdnem minden belefér), másrészt abc-ben magyarázom a szavakat. A második helyen van pl. az Ah! A tokaji bort ezzel a szócskával dicsérik az idegenek... - s kezdődik egy másfél lapos ömleny és emlékezés, hogy eljussunk az Aucariumig. ami az euké-ből jön, mert a magyar asszonyok ezzel a szóval hívogatták etetéshez a lu187