Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Győri-Nagy Sándor: Kultúrjelentések nyelviesülése: a hang és az érzet, a gyök és a képzet

mint Pázmánynál. Persze azért nem szabad egy pillanatra sem azonosítani a létezés „irodalmi” szótárazóját a „nyelvésszel” - bármily sok közös vonás is van közöttük. További megjegyzésre érdemes, hogy Ambrus beszámolóiban - ezek többségükben alkalomhoz kötődő szövegek - feltűnő sor- és lapszámmal szerepel a CzF. A szótár zuhatagos példasorai mintegy biztatások az írónak: a valóság elemei talán definiálhatóak, de magához a „valóságához csak közelíthetünk, a valóság - bármilyen kis szeletet metszünk is le belőle -, nem le- csak körülírható legfeljebb.

Visszalépve egy évszázadot az Óceánon túl találjuk azt a szerzőt, aki példa- és mintaadója lehet minden XX-XXI. századi szótárregény konstrukciónak. Ambose Bierce Ördögi kislexikona (1881-1906) azért is áll közel a valódi szótárformához, konkrétan az értelmező szótárakéhoz, mert nála egy-egy szócikk többnyire valóban csak definíciói és nem alkalom egy-egy anekdotikus eset elmondására. (Ez utóbbira, sőt még versidézetekre is vannak példák: szerkezetileg a címszavak egy eset vázlatából és annak magyarázatából állnak.) Bierce „démoni” szövegfüzére egyszerre a kor leleplezése és a kor lényegét leplező magatartásé, a hipokritaságé is. A való világ nem több és nem kevesebb, mint szóanyag - ez az író művészi, azaz szótárszerzői felismerése. Átvilágítás, irónia, kifordítás, cinizmus, gátlástalanság - és számos ilyesféle minősítő kategória jellemzi módszerét.

Nehéz megállnia a mai magyar olvasónak, hogy ne bólintson pl. az Adósság címszónál: A rabszolgahajcsár láncának és korbácsának szellemes helyettesítője.

Talán bír némi aktualitással a Városatya is: Találékony bűnöző, aki azzal leplezi le titkos tolvajlását, hogy úgy tesz, mintha nyíltan fosztogatna.

Kevéssé érint minket az Admirális szó, de értelmezésével már tudunk mit kezdeni: A csatahajónak az a része, mely beszél, miközben az orrszobor gondolkodik.

Nem kíméli azt sem, aki korábbi szövegeket használ föl. Idézet: Valaki szavainak téves megismétlése.

Egy anekdotikus példa a Szakértő: Olyan ember, ami mindent tud egy bizonyos dologról, másról pedig semmit. Egy öreg borivónak, aki megsebesült egy vasúti szerencsétlenség során, bort töltöttek a szájába, hogy eszméletre térítsék. ’Pauillac, 1873-as évjárat’, motyogta, majd meghalt.

S hogy mi emberek, mint természeti létezők tudjuk mihez tartani magunkat, lássuk az Ehető címszót: Amit jó enni és meg lehet emészteni, mint például a kukac a békának, a béka a kígyónak, a kígyó a disznónak, a disznó az embernek és az ember a kukacnak.

Bierce szerepelteti a Szótárszerkesztő címszót is, de aligha gondolt önmagára: Kellemetlen alak, aki annak leple alatt, hogy rögzíti a nyelv fejlődésének egy bizonyos állomását, minden tőle telhetőt megtesz, hogy akadályozza növekedését, fékezze hajlékonyságát és gépiesítse módszereit.

Greskovits Endre a Lexicographert fordítja Szótárszerkesztőnek és erre azért érdemes felhívni a figyelmet, mert a továbbiakban a „szótár” mellett olykor majdhogynem szinonimaként kell használnunk a „lexikon”-t és az „enciklopédiá”-t is.

Az utóbbi évtized magyar nyelvű szótárregényei elég szépen sorjáznak, műformában és minőségben sokszínű képet mutatnak. S szinte mindegyikük azt is elárulja, hogy melyik szerző miért folyamodik ehhez a narrációs megoldáshoz, és ezek az ars poétikus futamok hol hihetőek, hol valószínűleg a történetmondás szakmai

180