Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Molnár Zsolt-Molnárné Czeglédi Cecília: A gyökrend oktatásáról
3 D É R Y TIBOR Az írónak a nyelv a hazája (1975) (RÉSZLET) ...Az írónak a nyelv a hazája. Ovidius tömi száműzetésében latinul írt tovább, Victor Hugo angliai emigrációjában franciául, Thomas Mann Amerikában kényszerítve is németül. Nyelvéből kilépni az írónak legföljebb a nyelve tud, a tolla nem. De bármilyen jól beszéli is az idegen idiómát - a német Heine vagy az angol Wilde a franciát -, papírja fölé hajolva, amikor teremteni kíván vagy kényszerül -, az anyanyelv vonzásába kapaszkodik. Olyan hatalmas inger ez, amelyre másképp, mint honi nyelvén, nem tud válaszolni. Idegen nyelven írni végső soron annyit tesz, mint földünktől elrugaszkodva csillagködökbe markolni. Az eszperantó azért fog megrekedni a tényközlés keskeny országútján, a nyelv termékeny tájai közepette, mert senki sem született eszperantónak s nem szült eszperantó írót. Shakespeare sem tudott volna pidzsinül írni. Magamat hozhatom fel szenvedő példaként. Anyám bécsi, apám szegedi születésű, otthon németül beszéltünk, kisgyerek koromban hosszú ideig, később is évekre külföldre kényszerültem, s bár magyar iskolákba járva, hogy mi a magyar nyelv, teljes mélységében és szélességében csak későn tanultam meg. Még irodalmi pályám kezdetén, a Nyugatban is csak kezdetleges írói szinten tudtam magyarul. A német köznyelvet is folyékonyan beszéltem, sőt írtam is, de még irodalmi kézügyességre is telt tudomásomból; 1920-as, hét évig tartó emigrációm idején, de még később, itthon Magyarországon is, ha a körülmények rászorítottak, tudtam úgy írni novellát, tárcát, esszét, tanulmányt, vagy magyar eredetijüket németre fordítani, hogy akár német írónak - középszerűnek - nézhettek volna. Más magyar írótól is fordítottam németre, drámákat Németh Andortól, Füst Milántól. De amit németül írtam, másként írtam meg, mintha magyarul, másként, de mást is. A nyelv nemcsak a formát diktálja, hanem a tartalmat, sőt a témát is. Az volt az érzésem, a német toliam tőlem függetlenül, önhatalmúlag határozta el, miről írjak és hogyan, mindenképp másfélét és másféleképp, mint ami és amiképp magyarul esetleg kikívánkozott volna belőlem. Az idegen nyelvnek a saját tollára van szüksége. Volt olyan idő, hogy rosszul éreztem magam idehaza, s meg voltam győződve, idegenben jobb sorom és kedvem lenne. Kedvelem a franciákat, az olaszokat, készséges adófizetője vagyok a német kultúrának, jól megfértem volna velük. De hogy 1957-ben - amikor az itthon közelgő börtön elől, amely utol is ért - mégsem szöktem ki idegen vendégszeretetbe, bárhogy sürgettek is, annak a politikai hűségen felül nyilván első oka volt, hogy hazámban: nyelvemben akartam megmaradni. 125
