Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Molnár Zsolt-Molnárné Czeglédi Cecília: A gyökrend oktatásáról

„tüköroldalakon”, hol a latin, hol a német párjaként. Természetesen latin betűkkel, melyek használata ekkor még erősen ingadozott.

A „magyar” nyelvtanítás tehát a latin, majd német nyelvtanítási mintát követte, azokból indult ki, onnan eredt.

Érdemes áttekinteni az oktatás-nevelés törvényi keretének változásait:

Mária Terézia 1777-ben adta ki az első Ratio Educationis tanügyi rendelkezést, mely központosítást akart, és szándékozta megerősíteni a latin, majd mellette a német nyelv szerepét. A magyar nyelv nem kapott helyet a közép- és felsőfokú oktatásban. A rendelkezés szerint a tanítás nyelve a latin kellett legyen továbbra is. A Idsgimnáziumi osztályokban az anyanyelv csupán „segédnyelvként” szerepelt, de csak addig, míg a tanulók latintudása lehetővé tette az egynyelvű magyarázatot. Ezzel szemben a német nyelv tanításának minden iskolai szinten kiemelt szerepet biztosított. Csupán a népiskolák (elemi iskolák) első osztályaiban volt lehetőség valamennyire a latin, (vagy esetleg német) mellett a magyar nyelvet tanulni, azt is csak tüköroldalas könyvszerkezetben.

II. József a német nyelvnek kitüntetett szerepet szánt, a magyar országgyűlés nyelvévé is a németet kívánta tenni az addigi latin helyett. Rendelete szerint a középiskola grammatikai osztályába senkit sem vehettek fel német írás- és olvasástudás nélkül. A német nyelvet minden iskolatípusban és minden fokon tanítani kellett, sőt németül kellett tanítani minden tantárgyat a magyarországi középiskolákban.

A második Ratio Educationis-t 1806-ban adták ki. Ez megszüntette a német nyelv korábbi - II. József alatt bevezetett - kötelező oktatását. Továbbra is tanították, de csak azoknak a tanulóknak, akik ezt kívánták. Az első Ratio Educatio- nis-hoz képest a második erősen eltolta a súlypontot a latin nyelv irányába.

A Helytartótanács 1845-ben kiadott rendelete „Magyarország elemi tanodáinak szabályai” szerint az alsó elemi két évfolyamán a képzés anyanyelven folyjon, latint csak a gimnáziumba készülőknek tanítsanak, a harmadik osztályban.

Az 1848. évi iskolatörvény tervezetében szerepelt, hogy a magyar nyelv egyrészt minden elemi iskolában rendes tantárgy, másrészt az oktatás nyelve mindenütt.'

1848-as szabadságharc bukása után az osztrák kormányzat a század ötvenes éveiben egyre erőteljesebben törekedett a németesítésre az alsó fokú oktatás területén is. A német nyelv tanítását kötelezővé tették. A nemzeti szellemű tankönyveket kitiltották az iskolákból, helyettük magyarra fordított osztrák tankönyvek használatát rendelték el.6

A kiegyezés után 1868-ban született meg az új népoktatási törvény, mely kimondta: minden gyermeket anyanyelvén tanítsanak a népiskolában.

Az 1869-ben kiadott első népiskolai tanterv rögzítette a hangoztatás elsődlegességét és a párhuzamos írástanítást. Ebben a szellemben készült el Gönczy Pál ABC-s és vezérkönyve, valamint ekkor alakult ki a tanítási órák máig is alkalmazott két szakasza: először hangot tanítunk, majd azt a betűtanítás követi.

A későbbiekben a hatalmi változások csak annyiban érintették a magyarnyelvtanítást, hogy az 1950-es törvény a szovjet mintára készült hangoztató-elemző-ösz- szetevő módszernek nevezett rendszert ismerte el hivatalosnak. Szerencsére ez lényegében megfelelt a korábban írva-olvastatónak nevezett módszernek. Az egységesítés érdekében viszont felszámolták a sokféle tankönyvet.

112