Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Molnár Zsolt-Molnárné Czeglédi Cecília: A gyökrend oktatásáról
1963-ban megszüntették az értelem- és beszédgyakorlatok tárgyat, mely fontos alapozóként 1869 és 1963 között szerepelt a tantervekben. Csökkentették az anyanyelvi órák számát, az oktatás szegényebb lett, az olvasástanítás alapja gyengült. Nagyobb változást az 1978-as új tanterv hozott. Ez utat engedett többféle magyartanítási módszernek. Ekkortól volt szabad az út a nem hangoztató-elemző-ösz- szetevő rendszerek előtt. Ez a szóalakalapú (globális) valamint a vegyes módszerek előtt nyitotta meg az utat. Viszont ez a tanterv tovább csökkentette az anyanyelvi órák számát. 1990 után szabadabbá vált az oktatás. Az 1995-ben kibocsátott NAT (Nemzeti Alap Tanterv) meghagyta az 1978-as kötetlenséget, ennek ellenére a gyakorlatban az anyanyelv-tanítási módszertanok mindegyike többé-kevésbé visszatért a „han- goztató-elemző-összetevő”, betűalapú módszerhez. A 2000-ben kiadott kerettan - terv is ezt támogatta. A későbbi változások nem érintették a magyar nyelvtanítás alapjait, csak a képesség alapú oktatásra fektettek nagyobb hangsúlyt. Következmények Két nagy gond van a latin (majd német) kiindulással: 1. A latin jelek elégtelensége. (A kb. 40 magyar hanghoz csak 24 latin betű van.) A hiányt korai tudósaink a jelek átalakításával, kiegészítésével akarták elérni. Sajnos - minden jó szándék ellenére - sok esetben kétséges az eredmény. Ez a nyelv- tanításban ma is gondot okoz. Például nehézséget jelent a kettős betűvel jelölt hangok kezelése. Tudat alatt nagyon sok gyerekben ott van, hogy a kettős betűk valójában az alkotó jelek hangjainak együttesei, mivel a látott alak ezt mutatja. Ez természetesen hangtanilag nem igaz. Jobb lett volna nem ilyen öszvérjeleket kitalálni, hanem teljesen újakat alkotni. 2. A magyar ragasztó nyelv, a latin, német (és általában a később tanítási mintául szolgáló egyéb nyelvek) nem. A magyar nyelv kis elemekből (a gyökökből) indul ki, ehhez ragaszt bőséges változatossággal képzőket - akár sorozatban is -, majd jeleket és ragokat. Ezen elemeknek (különösen a képzőknek) a nemragasztó nyelvekkel ellentétben világos és egyértelmű jelentésük van, mely összeadással, leszármaztatással eredményezi a szó jelentését. (Lásd mindezt részletesebben könyvünkben.8) A magyar építkező nyelv, e sajátosságnak a nyelvtanításban is hangsúlyosnak kellene lennie. Sajnos nem az. A nemragasztó nyelvek nem ismerik a szavak alatti szinteken a teremtés, világos alkotás, szóépítés jelenségét, így a nyelvtanításuk sem erre alapszik. A magyarnak viszont erre kell épülnie! Sajnos a korábbi módszerek nem ismerték fel ezt, ezért csak hozzávetőleg, közelítőleg, „tudattalanul” követték. Az olvasástanítási módszerek változásai Betűnév-kimondó módszer A kezdeti latin, aztán német, majd korai magyar nyelvtanítási módszertanok a betűnév-kimondó módszert (idegen megnevezéssel az ún. silabizáló módszert) követték. A gyerekekkel kimondatták a betűk nevét, majd megkísérelték összeolvas113
