Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Pusztay János: Néhány szó a finnugor etimologizálási gyakorlatról

Am a gyök és a tő szétválasztása terminológiailag sem egyszerű feladat. Ha belelapozunk nyelvészeti terminológiai szótárakba, azt tapasztaljuk, hogy a gyök (német Wurzel, angol root) és a tő (német Stamm, angol .view) meghatározása gyakran egybeesik. Mindkét terminus esetében szerepel - egyebek között - az a meghatározás, hogy a gyök ill. a tő - alaktanilag - a szónak tovább nem bontható eleme, továbbá - jelentéstanilag - a szó jelentésének fő összetevője (így pl. Crystal 19913:303).

1.3. A kérdés mármost az, hogyan kell értelmeznünk a kitételt, miszerint a gyök vagy tő a szónak a jelentés elvesztésének veszélye nélkül tovább nem bontható eleme.

Ha alaktani szempontból nézzük, a természetes nyelvek szavai tarka szerkezeti képet mutatnak, de ezúttal csak magyar példákat idézek. A tőszavak lehetnek egy- és többszótagúak. Az egyszótagúak állhatnak egyeden magánhangzóból (V = o, ő), egy mássalhangzó (C) és egy magánhangzó (V) kapcsolatából mindkét lehetséges sorrendben (CV =fő, nő, kő-, VC = új, út, íz, őz, őr, ár stb.), illetve lehetnek CVC felépítésűek (kéz, ház, víz, hal stb.). A többszótagúak variációs lehetőségei természetszerűleg gazdagabbak (megint csak magyar szavak szerkezetére korlátozódva: [C]V[C]CV: apa, árpa, láda, korpa).

A finn irodalmi nyelvben - nem úgy a beszélt városi nyelvben - egyszótagú jelentéshordozó szavak gyakorlatilag nincsenek. Ennek a ténynek a finnugor eti- mologizálási gyakorlatban súlyos szerepe van.

Ha a jelentéstani szempontot vesszük elő, szintén s óhatatlanul fölmerül a kérdés, meddig darabolható egy szó anélkül, hogy elveszítené alapjelentését. Egyszersmind szembetaláljuk magunkat a hangszimbolika kérdésével is, amely a nyelvfejlődés nagyon korai, sok tízezer esztendővel ezelőtti időszakának nyilvánvalóan fontos szóképzési elve volt. Ez az az időszak, amikor a jelölő és a jelölt (azaz a hang[gesztus] és jelentése/funkciója még - ontológiailag - szoros kapcsolatban állt egymással). (A mai nyelvekben a jelölő és a jelölt társadalmi/közösségi konszenzuson alapuló kapcsolatban áll.)

Természetesen minden nyelv mai állapota hosszú fejlődés eredménye. Ennek a folyamatnak egy része - pl. nyelvemlékek révén - nyomon követhető, a valószínűsíthetően hosszabb szakasza azonban csak rekonstruálható. Mivel a ma uráli alapnyelvnek nevezett nyelv sem az égből pottyant le, hanem azt is megelőzte több tízezer esztendős fejlődési periódus, így a protouráli nyelvtannak és szókészletnek is van előzménye, még ha az - a történeti-összehasonlító nyelvészet módszereihez hasonlítható metódusok hiányában - nehezebben is kutatható. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kutatásával nem kell megpróbálkozni.

A nyelvfejlődésnek ez a nagyon korai módszere - a hangszimbolikán alapuló szóalkotás - nyilvánvalóan túlélte ezt a korai nyelvfejlődési időszakot, s akár ma is kimutatható. Ennek a felismerésnek szintén szerepe van, vagy kellene hogy legyen az etimológiák összeállításában - elsősorban a gyökök rekonstruálásában, ahogy erre alább az uráli nyelvcsalád nyelvei alapján hozok is néhány példát.

93