Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Pomozi Péter: A szabályos hangmegfelelés dicsősége és viszonylagossága

hasonlításban a szabályos hangmegfelelések elvét alkalmazta, és így állapította meg pl. vaj, szarv, epe, kéz, szem, melly ’mell' mony, nyíl szavunk rokonságát, addig egy másik, harminc évvel későbbi, szintén korszakos jelentőségű történeti összehasonlító munkában Gyarmathi Sámuel14 így ír: „a szavak alapján föltételezett hasonlóság az egyéb sajátosságokon alapuló hasonlósággal összevetve számomra mindig a legjelentéktelenebbnek látszott”. (Gyarmathit elsősorban az alak- és mondattani egyezések kérdése izgatta.)

A szabályos hangmegfelelések szerepét a szófejtésben, és egyáltalán a nyelvek rokonításában az újgrammatikus nyelvészeti irányzat tartotta a legfajsúlyosabbnak, az újgrammatikusok egyenesen hangtörvényekről (Lautgesetz) beszéltek, melyeken mechanikusan, kivétel nélkül érvényesülő hangváltozásokat értettek. Ezzel bizonyos mértékig félre is siklatták, de legalábbis egyoldalúvá tették a történeti kutatásokat. E ponton átadom a szót Hajdú Péternek1’: „A szabályos hangmegfelelés valóban hajlamot mutat arra, hogy meghatározott térben és időben egyöntetűen érvényesüljön. A törvény fogalmával együtt járó kivétel-nélküliség azonban nem jellemzője a szabályos hangváltozásnak, amelynek érvényesülését a földrajzi és időbeli tényezőkön kívül más hangfejlődési tendenciák, szórványos hangváltozások és még egyéb okok gátolhatják. A szabályos hangváltozás egy nyelvterületen belül nem egyforma intenzitással, nem azonos gyorsasággal zajlik le. A nyelvterület egyes nyelvjárásaiban hamarabb, más — konzervatívabb - nyelvjárásaiban később vagy egyáltalán nem érvényesül”.

A szabályos hangváltozás tehát nem több tendenciánál, vagy ahogy hangtörténeti óráimon szoktam fogalmazni, fonológiai realizációs lehetőségnél. Hogy egy lehetőség mikor valósul meg tendenciaszerűen, az már más kérdés. A miértre pedig általában nem is tudunk válaszolni, kivéve, ha a változásnak kimutatható külső vagy belső nyelvi okai vannak, pl. két nyelv huzamos érintkezésekor kétnyelvűségből adódó interferenciák, vagy esetleges nyelven belüli, rendszerkényszerből fakadó ok. A történeti hangváltozások jelentős részének kiváltó okára azonban nincs ilyen közvetlen magyarázat, így pl. arra sem, miért zajlott le tendenciaszerűen az ősmagyarban a szókezdőp >/ hangváltozás. Mai fa, facsar, fagy, fagyai, faggyú, fáj, fájd, fakad, fal, falatozik), falu, far, farag, fasz, fazék, fázik, fecske, fedjél), fehér, fej, fő, fej (állatot), fél, fél, fon és még számtalan szavunk eredetileg bizonyíthatóan p- kezdetű volt16. Érdekes megfigyeléseket lehet persze tenni oknyomozó téren is: amíg az egyenlítői népek beszédében, pl. a szuahéli nyelvben hemzsegnek az ajakhangok, addig az ark- tikus őslakók nyelveiben (pl. eszkimó, korják, csukcs) meglepő fonémagazdagság mutatkozik a szájüreg hátsó traktusában, sőt a gégében is. Könnyen belátható, milyen iszonyatos következményei lennének, ha az arktikus népek sok-sok bilabiális hangot, vagy ezek kombinációit, b, p, m, w, bw- mb- stb. használnák: a hangképzéstől nedves ajkuk véresre sebesedne vagy összefagyna.

Ahogy nő két rokon nyelv között a távolság, úgy válnak egyre beszédesebbé a teljes egyezéseket „felváltó” szabályos hangmegfelelések, melyek tehát az esetek többségében szabályszerű, így részben előre jelezhető különbségeket jelentenek. A hangmegfelelések jelentős része helyzet- vagy pozíciófüggő, egy újabb de még el nem terjedt magyarítással környezetérzékeny, tehát egy-egy szónak egy tendenciában való részvételét számos mellékkörülmény befolyásolhatja:

69