Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Németh Renáta: A gyök fogalma a romantikus nyelvelméletben

zott nézőpont(ok)ból megfeleltethető, egymással részleges hasonlóságban lévő nyelvi formákban és jelentésekben az egybevető eljárás révén tárulnak fel, válnak megragadhatóvá az egyező és különböző tulajdonságok, komponensek” (Horváth 2001: 148).

Az oppozíciós elemzési módszer a Saussure nyomán kialakult strukturalista iskolákban, elsősorban az amerikai deskriptiv nyelvészetben válik alapvető jelentőségűvé, de ez az eljárás az alapja a kontrasztív nyelvészetnek is.

10 Egy példa: „A szók érteményének [jelentésének] helyes meghatározására nem kevésbé szükséges a képzők jelentésének tudása, melyet csak úgy érhetünk el, ha inductio útján az egy képzőjű szókat öszvehasonlítjuk, s belőlök, ami közös, elvonjuk, pl. az atag, eteg-féle melléknevek ad ed képzőjű önható törzsigékből fejlődtek ki, s jelentenek hajlamot, képességet, tehetéket (anlage), könnyűséget, kézséget azon állapot vagy cselekvés gyakorlására, melyet a törzsige fejez ki, pl. lankatag, hervatag, olvatag, ingatag, viszketeg, reszketeg, csörgeteg, förgeteg, = ami lankadni, hervadni, olvadni, ingadni, viszkedni, reszkedni, csörgedni, förgedni természeténél fogva hajlandó, kész, képes vagy szokott” (CzF. 19).

11 Például: „hegy-ség, hegy-i, hegy-es, hegy-etlen, itt a hegy (mons) önálló fogalmu valami, mely minden egyébtől különbözik, a ség, i; es, etlen pedig oly képzőnemek, melyekhez a képzős szók több másokkal együtt tartoznak; t. i a hegység azon neműekhez, melyek képzője ségság bizonyos nemű terjedelmet, sokaságot jelent, mint, erdőség, mezőség, síkság, pusztaság, vétség, rónaság, stb. a hegyi az d képzőjüekhez: erdei, mezei, síki, pusztai, réti, rónai-, a hegyes az es képzőjüekhez: erdős, mezős, síkos, pusz- tás, rétes, rónás-, a hegyeden a hasonneműekhez: erdőtlen, mezőtlen, síktalan, pusztátlan, réttelen, ránátlan-, tehát az érteményezésben az illető képző jellentését, mint állítmányt kell körülírva eléadni, s a gyökre vagy törzsre viszonyítani pl. hegység = egymással öszvekötetésben álló, egy folytonos terjedelmű egészet képező hegyek sokasága, öszvege” (CzF. 20). Vö. Saussure azon két sorozatával, amelyekkel a langue szintagmatikus és asszociatív viszonyait szemlélteti (Saussure 1997: 144—145; továbbá Horváth 2005).

12 Vö. ,,[E]zek [ti. a képzők] annyira belsajátságai a nyelvnek, hogy gyakran más nyelven minden árnyalataikkal szabatosan alig, vagy épen nem fejezhetők ki pl. az as es, os ös melléknévképző, mely legszélesb értelemben öszveköttetési, együttségi viszonyt jelent, de más-más árnyalatú módosításokban, melyeket nyelvünkben, csak a magyar észjárása képes fölfogni, s kellőleg alkalmazni pl. boros hordó, a hordónak mint tartalmazó edénynek együttes viszonya a borral mint tartalmat képező anyaggal; boros gazda, a gazdának mint termelőnek vagy birtokosnak viszonya a borral mint saját terményével vagy birtokával; boros ember, vendég, az embernek, vendégnek, mint kellő mértéken túl ivónak viszonya a borral mint szeszesitallal; boros vidék, valamely vidéknek mint termelőnek birtokviszonya a rajta termő borral. Melyik nyelvben találunk oly szót, mely a boros-nak mind ezen jelentéseit magában foglalná?” (CzF. 20; 1. még Czuczor 1847).

13 Ez a kérdés nyilván szorosan összefüggött kinek-kinek a gyökök keletkezéséről vallott felfogásával. Engel József eleve abból indult ki, hogy a gyök alapját mindig egy magánhangzó képezi (Engel 1839: 2). Kresznerics beszélt ún. „veszett gyökerek”-ről (Kresznerics 1831-1832: XL). Ezek meghatározását ő maga nehéz feladatnak tartotta, ezért nem is foglalkozott velük. Szeder Fábián szerint ,,a’ puszta hang mint nem szó, gyük semmikép sem lehet. Ha azonban meg lehet mutatni, hogy valamelly most ugyan puszta hang, de az elftt értelmes szó volt, akkor azt, ha egyéb tulajdoni is megvannak, gyükszónak el lehet vállalni” (Szeder 1836: 3b-4a).

14 „[Mjiknek értelmi rokonsága származékaikban még inkább kitűnik, mint rom-ból lesz: ront (rom-t), roncsol, rombol, ronda, rongy stb, roh-ból: rohad, ros-ból: rosda, roskad, roz-ból: rozzan stb.” (Czuczor 1847: 144; ugyanerről CzF. 15-16. lábjegyzet)

15 A CzF.-ban a gyökelem meghatározása: ,,[b]etü vagy betűk, melyek a gyökszónak legelső eredetét, magvát, csiráját teszik, mutatják. V. ö. GYÖK, 3)”. A gyök címszó alatt pedig a következőt találjuk: ,,[A gyökelemben] több gyöknek mintegy csirája, magva rejlik, s melyből a gyökök rendszerént egy újabb betű, legfölebb egy önhangzó és mássalhangzó, de még nem rendes képzők hoz- zájárultával erednek, pl. e szókban: göb, göcs, gór, göm, a gyökelem gö, maguk pedig gyökök, ellenben az itt ide, ott oda szókban levő i és o már gyökök, mert a tt és de da szokott és rendes képzők. így ezen gyökökben:foly, fogy, fon, a gyökelem: Jő. A csák, csáp, csáb gyökök eleme: csa. A ro szinte gyökelem a rom, rogy, rósz szókban” (CzE.).

16 Fogarasi már 1843-ban egyértelműen kijelenti: „A magyarban csupán egyetlen hangú gyökeink is vannak; egy ön- s egy mássalhangzójúk pedig majd másfél száz” (Fogarasi 1843: 49).

17 Czuczor saját szavaival: „nem szótárakból merített tudás, hanem a’ nyelvek’ természetével benső- leg megismerkedett tudás szükséges a’ betűk’ [hangok] metafüzikai értékei’ meghatározására.” (Czuczor 1851: 290).

18 Egy példa: „Hasonlítsuk össze e’ következő szókat: ied, ieszt, hil, gyil, csibi!, siczl, csit! (vagy eset! csikó- v. lóhajtó szó) czibak, csibaklik, czibál, csibekel, csigát (.stimulál), hibarcz, hibák, hibban, libeg, libben, zsibbad, zsibong, iczeg biczeg, ficza, ficzánkol, ficzkándozik, viczkos; búsak, bicsaklik; idő, ideg, idegen, lidércz,

62