Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Bencze Lóránt: A tudás dinamikájáról, társadalmi-történeti-kulturális meghatározottságáról

kát mély süllyedésiből, meggyőzően és hatékonyan, színesen és élvezetesen a demokratikus államformában.

Olyan nép azonban, amelyet évszázadokon át mindmáig azzal gyötörtek, hogy a Kárpát-medence elfoglalásával beékelődött Európába, szétvágta egymástól a szlávokat, levágta a nyelvében latin eredetű románokat, kultúrájával pedig semmit sem adott az emberiségnek, csak elmélyítette a szakadékot Nyugat és Kelet között, miközben a kereszténység felvétele után is barbár maradt törvényeiben és szokásaiban (’hivatalos’ cambridge-i tudós történetírás 1952-ből!!!),12 ne csodálkozzunk, hogy az ilyen nép kapaszkodókat keres, és ehhez mitológiát is gyárt. Legalább a népmeséiben ott járja Erdély falvait Jézus Krisztus Péter apostoltól kísérve, és természetesen magyarul társalognak. Berecz András angyalai meg füttyentenek. Akad-e épeszű teológus, aki ezt cáfolná?! Mint ahogy épeszű biológus sincs, aki annak bizonyítására pazarolná idejét, hogy a népmesék hétfejű sárkánya nem létezik!? Sajnos, akad mai magyar nyelvész, aki még mindig vagdalkozik, hogy a paradicsomban nem magyarul beszéltek. Pedig hát egész biztosan magyarul társalkodott Ádám és Éva, a németek szerint meg németül, a románok szerint románul - így vélekedtek a XIX. században.

Amint Quintilianus szerint a retorikai szakirodalomban, úgy a nyelvészetben is „a legtöbbször a szűk szakmai részek a túlzott pontosságra való törekvés révén megtörik és elpusztítják mindazt, ami a (szónoklatban) [nyelvben] nemesebb, a tehetség összes nedvét elszívják, és felfedik a csontvázat, amelynek egyrészt léteznie kell, mégpedig saját idegei által egybetartva, másrészt a testnek el kell takarnia... Mindenekelőtt mégis hangsúlyoznunk kell, hogy semmit sem érnek az előírások és az eljárások, ha nem támogatja őket a természet”.13 A nyelvtudomány és a nyelvtanoktatás végső célja lényegében ugyanaz, mint amit már az ókori retorika kitűzött: „... hogy művelt és erkölcsös közéleti embereket, polgárokat neveljen, akik szóban és írásban képesek a közösség érdekeit hatékonyan képviselni. Olyan polgárokat kíván tehát nevelni, akiknél a szó és a tett összhangban van egymással.”14 A polgár a középpontja a szabad közösségnek, amelyik a joghoz, az igazsághoz, az értelemhez és a lelkiismerethez kötődik.15 Ilyen polgár volt Széchenyi István, kortársa és támogatója Czuczor Gergelynek és Fogarasi Jánosnak, akiknek, mind- hármójuknak, illetve a szótárnak egyaránt évfordulójukat ünnepeljük idén. Széchenyi István „jó beszédei jó cselekedeteket eredményeztek”.16 Ha szabad polgár vagyunk jó beszéddel és jó cselekedetekkel, akkor nekünk a Czuczor-Fogarasi-szó- tár mindmáig utolérhetetlen tudományos eredmény és anyanyelvűnk meg nem becsült kincsesbányája. A Czuczor-Fogarasi-szótár és elmélet makacs eltemetése, de sok más, említett és fel nem sorolt tudományos eredmény fafejű elhallgatása nem más, mint a „kitartóan és ostobán dolgozó” tehetségtelenség hatalommániája.17 A Magyar Köztársaságban a tudományos kutatás istápolására és a felsőoktatás oltalmára több országos organizáció tenyészik, amelyekbe évente több milliárd forintot szivattyúznak át - úgymond - az adófizetők zsebéből, és amelyek éppen hogy eszelősen fondorlatoskodnak ezekből a milliárdokból a kutatás lerohasztásán és az oktatás szétverésén! A tehetségek tucatjával kényszerülnek a Magyar Köztársaság elhagyására, mint az összes magyar Nobel-díjas. A személyeskedést a tudományos előadásokból igyekezzünk kihagyni, de elrettentő példákra nem árt emlékezni. Fónagy Iván, amikor a XX. századnak külföldön leghíresebb magyar nyelvésze volt,

31