Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Bencze Lóránt: A tudás dinamikájáról, társadalmi-történeti-kulturális meghatározottságáról
a Magyar Népköztársaság Magyar Tudományos Akadémiájában azon vitatkoztak, megkapja-e a kandidátusi fokozatot. Petőfi S. Jánost, amikor már világnév volt a szövegtanban, biztatták, hogy adjon be értekezést az akadémiai fokozatért. Balázs János, a XX. század második felének legnagyszerűbb tudós nyelvész egyénisége egyáltalán nem lehetett akadémikus, Vértes O. Andrást pediglen csak a Finn Tudományos Akadémia választotta tagjává, a magyar nem. Hát én ezzel a névsorral nem dicsekednék! Pedig akkor még nem is említettem Bolyai Farkast, akinek tagsági kérelmét a Magyar Tudományos Akadémia visszautasította, Bolyai János pedig, minden idők legnagyobb magyar tudósa, szóba sem került. Az 1830-as években megjelent magyar matematikatörténetben még a neve sem szerepel, az Appendix pedig ott porosodott a Magyar Tudományos Akadémia polcain, míg egy olasz matematikus föl nem fedezte a XIX. század második felében, és amíg egy francia matematikus el nem kezdte hirdetni a század végén, hogy a magyarok nem becsülik a tudósaikat. Bolyai János kéziratainak túlnyomó többségét majd csak akkor fogják feldolgozni nem magyar tudósok, amikorra már nem lesz élő nyelv a magyar?!? Miért nem lehet szerződést komi legalább két tehetséges fiatal kutatóval a következő harminc évre, egy természettudományokban jártassal és egy humán és társadalomtudományban jártassal, hogy dolgozzák föl a kéziratokat?! Mert még mindig haszontalan sertepertélésre folynak el a közpénzek. A legújabb nyugat-európai nyelvtörténeti kézikönyvekben az adott nyelvi corpus értelmezésének egyik nézőpontja a nyelvtörténeti leírás ideológiája, nemzeti és/vagy európai orientációja, nemzeti öntudata, amihez még hozzájárul többek között a nyelvtörténész rendszer jellegű vagy társadalmi-pragmatikai jellegű irányultsága, módszere, a leírás célja, tudományfelfogása, nyelvszemlélete, egyoldalúságai, marxista vagy egyéb előítéletei, értékrendszere, a kutató műveltsége és mindennapi tapasztalatai, illetve ezek visszavetítései korábbi korokra.18 Nem is szólva az adott nyelvtörténeti kor szociokulturális körülményeiről, szövegtípusairól, amelyekről annál kevesebbet tudunk, minél korábbi a nyelvi jel.19 Jacob Grimm, akire a magyar nyelvtörténészek szívesen hivatkoznak mint a tudományos nyelvtörténet megalapítójára, legalább őszintén megvallja, hogy a politikai viszonyok jobbra fordulásából és nemzeti érzületből készítette el testvérével német szótárukat.20 Nem éppen hízelgő nekünk Grimm elképesztően nacionalista felfogása21 és jövőképe, amely szerint néhány emberöltőn belül csak három európai népcsoport fog osztozni a hatalomban: „Romanen, Germanen, Slaven.”22 Pusztán ezen néhány példa és utalás alapján is, ha valaki tagadná, hogy a nyelv- tudomány mint minden tudomány így vagy úgy nem politikafüggő, az bizony gyó- gyíthatatlanul fogyatékos elme - ékelődne Pázmány vagy Méliusz Juhász Péter, de nekünk nem ajánlatos elragadtatni magunkat ilyetén illetlenségre, mert a „liberális ortodoxia intoleranciáját”22 ez bizony vöröses véréig sértené. Naivitás és/vagy gőg akadémiai (nyeIv)történészeinkben az a tudat, hogy őket nem befolyásolja semmi, ők az objektív tudományt művelik. Csakhogy ilyen úgy, ahogy ők elavult módon képzelik, nincs. Nincs objektív tudomány, és Kuhn paradigmaváltás elmélete óta tudatában is vagyunk, hogy nincs. Nemcsak a nyelvészek, hanem még a természettudósok is sokáig meg vannak győződve olyasmiről, aminek az ellenkezőjét már régen bebizonyították. „Fontos elméletek, amelyeket az ellenük 32
