Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Balázs Géza: A megszakadt hagyomány
lis antropológia és antropológiai nyelvészet mindenek elé helyezte a megfigyelést, az esettanulmányt, az émikus (érzelmi) megközelítést, a kulturális és nyelvi relativizmust és az előre befolyásoló elmélettől való függetlenséget. CzF.-ék tökéletesen megvalósították ezt a jóval későbbi elvárást, alapelvet. Végül szólni kell a CzF. legtöbbet kritizált rokonítási módszeréről is. A CzF. rokonítási módszere is holisztikus: prekoncepció, vagy egy elkötelezett rokonságelmélet nélkül vizsgáltak minden szóbajöhető nyelvet a szanszkrittól a finnen át az angolig, s így szóhasonlításaik valóban tarkabarkának tűnnek. Anélkül, hogy e helyen kétségbe vonnánk a tudományos alapon bizonyított finnugor nyelvrokonságot, ezt a kitekintő, tágabb kapcsolatokat is kereső módszert minimum elkötelezetlennek, nyitottnak kell tartanunk. CzF.-ék ugyanis nem voltak elkötelezettek sem a törökség, sem a távolabbi közép- vagy dél-ázsiai tájakra elnyúló rokonságok iránt. Igaz, a finnugor nyelvrokonság iránt sem. Azon az állásponton voltak, hogy valamilyen szinten a nyelvek mindegyike rokona egymásnak. Pusztán - mai szóval - interkulturális kapcsolatokat kerestek. Persze sokféle, esetleg egymást kizáró kapcsolatot találtak, rábízva egy későbbi bölcs utókorra a további kutatást. Hát ez a kutatás késett mind ez idáig... 3. A CzF.-módszer nem volt gyökerek nélküli: nálunk a korban széles körben elterjedt volt. A szótárra hatást gyakorló Kresznerics Ferenc és Kassai József „gyöke- résző” könyveit is alaposabban meg kellene vizsgálni. A CzF.-módszer a hivatalos nyelvtudomány elutasítása ellenére búvópatakként továbbélt. Számos etimológus munkájában találunk rá - többnyire rejtett - utalásokat. A hangmetafizika-gyök- elmélet az alternatív és a jelenleg tudományosan nem elfogadható elképzelések között virágzik. Csak érdekességként jelzem, hogy Apor Elemér (1997) napjainkban írt hangmetafizikai alapon álló „lírai” tanulmányt. S ezzel elérkeztünk ismét a Diófa-körhöz, amelynek tagjai kritikával és továbblépés szándékával tekintik át a CzF.- hagyományt. Nyilvánvalóan sok minden van, ami a CzF.-hagyományból ma már nem vállalható, de az alapkoncepció hasznosnak tűnik. Ezt mutatja a Diófa-kör egyes tagjainak azon elképzelése, hogy a nyelvi gyökök analógiájára zenei gyököket keressenek, vagy hogy a nyelvgyökök között különféle, a természettudományos ismeretekre alapozható vonzásokat, modern szóval: hálózatokat fedezzenek fel. CzF.-től függetlenül számos magyar író és költő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar nyelvet másként, magából kellene megismernünk. Hamvas Béla (1964-1966/1992. 85.) még csak arra hívja fel a figyelmet, hogy „Nyelvelméletünket a németek csinálták, de mindenesetre a német filológia hatása alatt”. Karácsony Sándor (1646/1985. 28.) egyenesen új, saját, magyar nyelvtant sürget: „A magyar nyelvet önmagából kell megismernünk, lelkiismeretesen leírnunk, és törvény- szerűségeit kodifikálnunk. Rövidebben fogalmazva: itt az ideje megírnunk az első magyar grammatikát, mert rendszeres magyar grammatikánk a mai napig nincsen.” Ezeket a sorokat 1946-ban írta, több mint 80 évvel a CzF. után, figyelmeztetve a megszakadt hagyományra. Azóta ismét eltelt 64 év, tehát ideje lenne megírni a magyar nyelvtant. Esetleg folytatni a CzF.-utat... persze a modern nyelvtudomány eszközeivel. 26
